Skip to main content

Fél milliárd dolláros (141 milliárd Ft) tőkeinjekciót fizettek a kínai elektromos startup autógyárnak, a Byton-nak. A befektetők közül a két legnagyobból az egyik egy gépjárműgyártó, a másik pedig egy akkumulátorszállító.

Az autógyártó cég a FAW Group, a kínai lítium-ion akkumulátorfejlesztő a CATL, valamint még fontos részt tesz ki a kínai technológia befektető Tus-Holdings.

Ezzel a segítséggel a vállalat már jövőre autókat tud küldeni az utakra. 2019 áprilisában már prototípusokat tud előállítani Nanjing-ban, a gyárukban, az értékesítés pedig már 2019 év végén elindulhat. Nanjingi üzem mellett a Szilícium-völgyben van kutatási és dizájn irodájuk, valamint München-ben tervezőközpontjuk. Az USA-ban 2020 közepén indulhatnak az eladások, Európában pedig körülbelül fél évvel később.

A Byton-ra akkor figyeltek fel igazán, amikor idén januárban Las Vegas-ban bemutatták a crossover SUV fejlesztésüket a Consumer Electronics Show-n (CES – Fogyasztói Elektronika Show).

A vetélytársakkal ellentétben ez a cég nem az önvezetésre és a töltési idő csökkentésére koncentrál, hanem a technológiai fejlesztésekre, mint például arcfelismerő szoftverre és fejlett vezérlésre.

Kép és információ forrása: www.greencarreports.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.