Skip to main content

Már lassan elfogynak a szavak. Igaz, hogy hozzászoktunk ahhoz, hogy az elektromos autózás világában szinte minden megtörténhet, de most… Finoman fogalmazva is leesett az állunk. Ezúttal nem Tesla, nem Volkswagen, hanem teljesen más gyár hívta fel magára a figyelmet. Ez a vállalat nem más, mint a BYD. Jöjjenek a részletek!
Röviden a BYD-ról

Bár kevesen lehetnek, akik nem hallottak még erről a kínai autógyárról, de azért pár fontos dolgot leírni róluk. A Daimler-rel is együttműködik, és Kínában tevékenykedik. Nem is akárhogyan. Az elektromos autózás egyik úttörője, hiszen tavaly is több, mint fél millió autót értékesített. Miközben a kínai piacon az autók eladása csökkent, ők növekedtek. Ez az igazi bravúr, vagyis egy csökkenő piacon növekedést elérni. De most jöjjenek a hihetetlennek tűnő számok!

A számok, amelyek mindennél beszédesebbek

A 2018-as év is nem akármilyen eredményeket hozott a BYD-nak, hiszen 520 ezer autót értékesítettek, amely 27 százalékos növekedés a 2017-es teljesítményükhöz képest. A legtöbb vállalkozás boldogan elfogadna ilyen növekedést a saját területén. A BYD-nál azonban nem álltak meg és egy olyan negyedévet produkáltak, hogy szinte mindenki csak néz most.

2019 márciusáig 73.173 elektromos és hibrid autót adtak el a vevők számára. Ez a tavalyi rekord évük hasonló időszakához képest 147 (!!!) százalékkal több. Ha kivesszük a hibrid autókat ezek közül, akkor azt látjuk, hogy 45.487 tisztán elektromos BYD került a vevőkhöz. Százalékban kifejezve ez 756%-os növekedés. Nem írtuk el, tényleg 756 százalék.

Aminek mi egy kicsit örülünk, hogy ezzel párhuzamosan a benzines autóik kevésbé népszerűek, hiszen ezekből egyre kevesebbet adnak el. Inkább elektromos autót választanak.

Amit kevesen tudnak

Magyarországon is találhatunk BYD üzemet. Ráadásul nem is annyira új keletű ez, hiszen 2017. áprilisa óta nálunk található meg az első európai BYD buszgyár. Sőt, már Magyarországon át is adták az első elektromos buszt. Ezt Salgótarján önkormányzata kapta, a jármű 250 kilométert tud megtenni egyetlen töltéssel, és egyszerre 85 utast tud szállítani.
Ugye, milyen érdekes ez a cég? Neked mi a véleményed róla?

Kép forrása: www.electrive.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.