Skip to main content

Az ENSZ már októberben megijesztette a világot a környezettel kapcsolatos hírével. Most Wood Mackenzie, egy energiaipari tanácsadó fejtette ki észrevételeit.

Ennek a tanulmánynak sem az a célja, hogy pesszimista hozzáállással megrémissze az olvasókat, hanem, hogy megoldást mutasson. A megújuló energiák felé vezető tendenciák, az alternatív közlekedési lehetőségek szerepe egyre nagyobb az idő haladtával.

A tanulmány felhívja a figyelmet arra is, hogy a politikai vezetés kulcsfontosságú, ugyanis az állami döntéshozóknak kell részt venniük a környezetvédelemben különböző szabályozásokkal, fejlesztések irányításával.

Ahhoz, hogy ne emelkedjen olyan mértékben az átlaghőmérséklet, szükséges lépéseket bevezetni, amik az e-mobility-vel már elkezdődtek. Az optimista forgatókönyv szerint 2040-re az USA-ban, az Európai Unióban és Kínában az összes új autó elektromos lesz. Ha ez teljesül, akkor 11 millió gallon (1,31 milliárd liter) olajjal kevesebb kerül felhasználásra.

Továbbá az önvezetés fejlődését is várják 2030-ra. A robot taxisok száma addigra akár ötszöröse lehet a mostani mennyiséghez képest. Valamint az elektromos közlekedésre az igény másfélszer nagyobbra fog nőni (Indiában tavaly 1900 terawattóra volt a teljes energiaigény). A szénhasználat pedig a felére fog csökkenni 2040-ig.

Az elektromos autók szükségessége tehát vitathatatlan. Egyre több embert fog elérni, ennek köszönhetően az árak is csökkenhetnek, viszont bizonyos dolgok drágulhatnak (nyilvános töltés, adó, stb.)

Kép és információ forrása: www.greencarreports.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.