Skip to main content

A Rivian az első olyan márka volt aki elektromos pick-up fejlesztésébe kezdett, és az R1T széria igen ígéretesnek is tűnt a bejelentésekor. A cég azóta rengeteg problémába ütközött, viszont ennek ellenére továbbra is pozitívan áll a jövőhöz.

A Rivian nemrég közzétette az első negyedéves pénzügyi eredményeit, melyet igen vegyes véleménnyel fogadtak a a szakértők.

A vállalat megtartja 2023-ra vonatkozó céljait, melyben 50.000 jármű legyártását ígérte, annak ellenére, hogy az első negyedévben alig 9395 darabot gyártott le a cég. Hozzá kell tenni, hogy ennek a nagy része, 7946 darab rögtön el is kelt a piacon.

A negyedévben a Rivian 661 millió dolláros összbevétele felülmúlta a Wall Street becsléseit, viszont a vállalat továbbra is 1,35 milliárd dolláros nettó veszteséget könyvelt el az első negyedévben. Ez javulás a 2022 első negyedévi 1,59 milliárd dollárral szemben, viszont továbbra is aggasztó a szakértők szerint.

Rivian R1T

Rivian R1T

A Rivian részvényei mintegy 6 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat közzétette első negyedéves eredményeit. A szakértők többsége szerint a cég teljesítménye kiemelkedő lehet a jövőt tekintve, viszont vannak, akik nem látnak már potenciált a cégben.

A Ford még idén bejelentette, hogy eladja Rivian részvényeinek nagy részét, ráadásul saját EV pick-up szériát dob a piacra, mely az egyik legnagyobb vetélytársa lehet a Rivian járművének.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot →

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.