Skip to main content

A Volkswagen az egyik legjobban teljesítő európai márka az e-mobilitás terén, ha a globális értékesítéseket nézzük. A BYD és a Tesla megelőzéséhez viszont a cégnek jelentős intézkedéseket kell tennie, főleg költséghatékonyság szempontjából. 

A cég a gyenge keresletre hivatkozva már leállította a termelést néhány európai elektromos járműgyárában. A márka vezérigazgatója úgy véli, hogy a Volkswagen elektromos járművei „már nem versenyképesek”, így szükséges egy csaknem 10 milliárd dolláros megtakarítási terv beiktatása. 

A hivatalos beszámolók szerint a VW ötödével tervezi csökkenteni az adminisztratív személyzet költségeit. Világszerte a német autógyártónak körülbelül 600.000 alkalmazottja volt 2016-ban, amikor a Dieselgate-botrány után súlyos visszavágásokkal szembesült. Akkoriban  nagyjából 30.000 ember veszíti el az állását.

Valószínűleg a mostani átalakítás nagyobb mértékű lesz, szám szerint az elemzők úgy vélik, hogy 100.000 munkahely lehet veszélyben. A Volkswagen viszont közölte, hogy nem folyamodik elbocsátásokhoz. Ehelyett a létszám leépítés részleges és korengedményes nyugdíjazás útján történik.

A szerkezetátalakítás mellett a cég 50 hónapról három évre csökkenti a termékciklusokat, továbbá a németországi Wolfsburgban a tervezett 862 millió dolláros kutatási és fejlesztési telephely megépítése is megszűnik.

A Volkswagen úgy tűnik nem fél nagyot lépni azért, hogy az e-mobilitás csúcsára kerüljön. Kíváncsian várjuk, hogy jövőre milyen hatással is lesznek ezen változtatások a cég teljesítményére. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.