Skip to main content

Bár a Rivian R1T egy igen kiemelkedő elektromos pick-up járműnek ígérkezett, mégsem hozta meg a várt eredményt a cég számára. A gyártási nehézségek és a közepes értékesítési volumen ellenére a Rivian továbbra is elhivatott az elektromos autózás mellett, és nemrég bejelentette, hogy partneri kapcsolatot létesített az AT&T-vel. 

Az amerikai távközlési óriáscég, az AT&T 2024-től a Rivian elektromos járműveit fogja használni, beleértve az Electric Commercial Van-t , melyet az Amazon is használ. 

Az AT&T az első cég, amely megállapodást kötött az amerikai autógyártóval az elektromos kisteherautó megvásárlásáról flottája számára az elmúlt években. 

A két cég úgy tervezi, hogy a jövő év elején indítanak egy kísérleti programot, hogy felmérjék a járművek hatékonyságát a biztonság javításában, a költségek csökkentésében és a szénlábnyom csökkentésében.

Rivian Electric Commercial Van

A Rivian Electric Commercial Van két méretben kapható, mindkettőt ugyanaz az első tengelyre szerelt Enduro villanymotor és LFP akkumulátorcsomag hajtja. A kisebb Delivery 500-as modell akár 260 kilométert is képes megtenni teljes feltöltéssel, míg a nagyobb Delivery 700-as hatótávolsága valamivel rövidebb, 250 kilométer. 

Lehet, hogy a Rivian elektromos autói nem rendelkeznek a legnagyobb hatótávval, viszont az AT&T szerint a furgonok méretezése tökéletesen kielégíti a cég igényeit. 

Kíváncsian várjuk mennyi Rivian elektromos jármű fog szolgálatba lépni az AT&T-nél a jövőben. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

 

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.