Skip to main content

Lassan nem telik el úgy egy hét, hogy valamelyik autógyártó ne jelentene be egy új elektromos autó modellt. Olyanok is, akik eddig is aktívan részt vettek az e-mobilitásban, és azok is akik, most vágnak bele a szívünkhöz oly közelálló elektromos autózásba. Ezúttal a Jeep felől hallottunk érdekes híreket.
Nem akármilyen tempóban kezdenek

Mindig érdekes, hogy egy adott vállalat egy már fejlődő piacban hogyan kíván magának részesedést szerezni. Nos, a jelek szerint a Jeep nem kispályázik.

Mi magunk is kicsit meglepve olvastuk, hogy a Jeep egyenesen kihagy egy-két lépcsőfokot, amelyet mások nem tettek. Történetesen a lágy- és a full hibrid lépcsőfokot, és rögtön a külső forrásról tölthető akkumulátorral rendelkező hajtással indít a piacon. Ez azért elég vagány belépő.

A tempóra sem lehet panasz, hiszen a Genfi Autószalonon a Renegade és a Compass modellben is már ezt mutatták be, és ezeket a modelleket még az idén piacra is dobják.

Egy pár technikai adat

A Renegade modell 1,3 literes turbómotorral felszerelt típus. Mind a 190, mind a 240 lóerős teljesítményű modellben is elérhető lesz majd a plug-in hibrid hajtás. Ennek az oka, hogy így nagyobb teljesítményű villanymotorokat tudnak használni. A célszámok alapján így 50 kilométert tud majd megtenni egyetlen feltöltéssel, és 130 km/órás lesz a csúcssebessége.

plug-in hibrid Jeep

Jeep Compass PHEV

Sőt, a plug-in hibrid hajtás a terepjáró-képességeket is javítja azzal, hogy nagy nyomatékot biztosít, illetve megfelelő program választása esetén nagyon jól adagolható nyomatékot nyújt a sofőrnek.

A Renegade és a Compass PHEV digitális műszeregységet is továbbfejlesztik, hogy a központi kijelzőn a sofőr egyértelműbben tudja követni  az aktuális- és összfogyasztást.

elektromos Jeep

Jeep Renegade

Egyelőre ennyit tudtunk meg az új Jeep-ekről, akiket szeretettel köszöntünk az e-mobilitást izgalmas és rohamosan fejlődő világában. A Magunk részéről minden egyes szereplőnek örülünk, hiszen az egészséges versenyhelyzet csak felgyorsítja a fejlődést. Te mit gondolsz? Vennél egy ilyen Jeep-et?

Képek forrása:
gaadiwaadi.com
autoweek.com
www.carmagazine.co.uk
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.