Skip to main content

A BYD nemrég bejelentette, hogy a Los Angeles-i Közlekedési Minisztérium 130 akkumulátoros elektromos buszt rendel meg a vállalattól még az idei év során.  A megrendelést a „Green new deal” ösztönözte, amely magában foglalja a teljes LA tömegközlekedési autóbusz-flotta átalakítását null-kibocsátású buszokra 2030-ig.

A BYD K7M elektromos buszai 22 ülőhellyel és 150 mérföld (kb. 241 km) hatótávolsággal rendelkeznek. Teljes feltöltésük pedig nagyjából 2,5-3 órát vesz igénybe. Az elektromos járművekhez hasonlóan, az alacsonyabb üzemanyag- és karbantartási költségekkel együtt a K7M gazdaságosabb üzemeltetési költségekkel jár, mint a dízel vagy a CNG-buszok.

BYD K7M

A BYD sajtóközleményében azt is kihangsúlyozza, hogy akkumulátoruk 12 éves garanciája a leghosszabb az iparban. A tavalyi év közepén a cég bejelentette, hogy 2020-ig több, mint kétszeres akkumulátor-előállításra készül.

Stella Li, a BYD észak-amerikai elnöke úgy nyilatkozott: „A BYD buszok fontos elemei lesznek a város erőfeszítéseinek annak fenntarthatósági céljainak elérése érdekében. Büszkék vagyunk arra, hogy partnerként köszönthetünk egy ilyen ügynökséget, amely megosztja zöld álmunkat.”

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.evspecifications.com
www.electrive.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.