Skip to main content

A kereslet az elektromos járművekre exponenciálisan nő, és ezzel muszáj a piacnak is felvennie a versenyt. Az akkumulátor utánpótlás kritikus szerepet tölt be az e-mobilitás életében, és ezt a General Motors is tudja.

A hivatalos bejelentés szerint az amerikai GM és a koreai POSCO közös erőfeszítéseket fog tenni egy kanadai akkumulátorgyár megépítésébe. Az eddigi bejelentések szerint a teljes tőke a gyár építésére csaknem 400 millió dollár lesz. A gyár főként a katódhoz szükséges aktív anyag előállítását fogja magára vállalni, mely csaknem a teljes akkumulátor 40%-át teszi ki. 

Hummer EV

Hummer EV

A tervek szerint az így előállított termékek fogják biztosítani a GM által gyártott elektromos járművek (Cadillac, Hummer) számára szükséges anyagot. Maga az üzem 200-nál is több munkahelyet fog biztosítani a bejelentés alapján. 

2025 végére a GM azt tervezi, hogy 1 millió elektromos jármű gyártására lesz képes Észak-Amerikában. A vállalat az alkatrészek többségét érték szerint célozza meg, hogy fenntartható forrásból, Észak-Amerikában dolgozzák fel vagy gyártsák.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.pexels.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.