Skip to main content

Nem sokkal azután, hogy megírtuk a Tesla Magyarországra érkezését, újabb érdekes információkra bukkantunk. Sokakat nem csak érdekesség szintjén csigázott fel a hír, hanem komoly szándékaik vannak. Az elsők között venni egy Tesla elektromos autót. Nos, most már ők is tudnak tervezni, ugyanis itt vannak a legfrissebb árak.
Tényleg jön ide a Tesla?

Igen. Na azért, nem úgy, mint Kínába, ahol már gőzerővel épül a Gigafactory, az első nem amerikai földön lévő Tesla gyár. A korábbi cikkünkben megírtuk, hogy Budapesten lesz egy Tesla eladópont a Petőfi híd pesti hídfőjénél, és, hogy hamarosan rá, nem sokkal mellette lesz egy szervíz műhely is.

Ennek a várható időpontja 2019 tavasza. Vagyis már csak pár hónap. Hihetetlenül izgatottak vagyunk. Vannak olyan szerencsések, akik már tesztvezetésre is jelentkezhetnek, és elsőként mehetnek a Tesla Model 3-mal. Kicsit irigyeljük őket. És akkor jöjjenek az árak:

Ennyibe kerül a Tesla

Először is kezdjük azzal, hogy mennyivel olcsóbb. Ne feledjük ugyanis, hogy az elektromos autókra Magyarországon 1,5 millió forintos állami támogatást tudunk igényelni. Persze csak abban az esetben, hogyha az autó vételára nem éri el a 20 millió forintot. Ez a Tesla Model 3-ra igaz is.

Sőt, a családi autókra a fent említett állami támogatás nagysága 2,5 millió forint. Ami, hogyha minden stimmel, akkor a 7 üléses Tesla Model X esetében igényelhető. Jöjjenek a számok!

Tesla

Tesla Model X

A legolcsóbb esetben a Tesla Model X, szállítási költségekkel együtt nagyjából 43,3 millió forintunkba fog kerülni, Ha ebből levesszük az állami támogatást, akkor 40.8 millió.

Aki nagyobb teljesítményű Model X P100D-re pályázik, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, hiszen itt már 57.7 millió forint a vételár. Különböző extrákkal (mint például Autopilot, több rétegű metálfény, stb.) ez az összeg 63,1 millió forintig is felkúszhat. De persze ebből is lejön a 2,5 millió forint.

Szóval hogyha az elsők között szeretnél Tesla-t venni, akkor ilyen összeggel kalkulálj! Mi már feltörtük a malacperselyt.

Képek forrása: www.roadsport-usa.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.