A BMW a piac helyzetének alapos mérlegelése után olyan döntést hozott, amely teljesen szembemegy a többi autógyártóval.
A vállalat elkötelezte magát, hogy elektromos járműveit ugyanazokra a platformokra építi, mint belsőégésű termékeit. Az i4, i5 és i7 ugyanazon az architektúrán fut, mint a hagyományos testvéreik, melyeket továbbra is értékesíteni fog a márka.
Ez olyan rugalmasságot biztosít a cég számára, amellyel a riválisok nem rendelkeznek. A Mercedes most ezt a megközelítést másolta le, és bejelentette, hogy a hamarosan megjelenő CLA EV hibridként is elérhető lesz.
A gyártók többsége több milliárd dollárt költött el egy olyan piacra, amely végül „nem fejlődött” olyan gyorsan, mint ahogyan azt tervezték.
A BMW szerint továbbra is be kell fektetni mind a belső égésű, mind a hibrid hajtásláncokba, különösen az Egyesült Államok új elnöki adminisztrációja miatt.
![BMW M3](http://elektromos-autozas.hu/wp-content/uploads/2024/03/rsz_1bmw_m3.jpg)
BMW M3
A rohamos villamosítás sok német riválist, arra kényszerített, hogy lendületesen kezdjék meg flottáik villamosítására irányuló erőfeszítéseiket. Ennek költségei végül meg is jelentek az éves eredményekben.
Ez a megközelítés ismerős lehet, mivel a Toyota is ugyanúgy gyártja az összes hajtáslánc keverékét flottáján belül. A részvényelemzők azt mondják, hogy a konzisztencia miatt a márka „nagyjából ott van, ahol lennie kell” a globális elektromos járművek piacán.
2024-ben a BMW 426.000 elektromos autót adott el, ami új rekord. Az elektromos járművek a BMW összértékesítésének körülbelül 17%-át tették ki. Ez nem csak egy tisztességes eredmény a luxusmárka számára, de elég ahhoz, hogy a cég teljesítse az EU kibocsátási célértékeit.
A BMW szerencséjére az Egyesült Államokban forgalomba hozott autóinak 65%-a helyben gyártott, így a márka kevésbé érzékeny az új elnök által bevezetett változásokra.
Annak ellenére, hogy a BMW továbbra is befektet a belső égésű autókba, nem mond le az elektromos járművekről sem. Valójában a BMW idén tervezi elindítani Neue Klasse platformját, amely versenyképes elektromos járműveket ígér hosszabb hatótávolsággal, gyorsabb töltéssel és innovatív szoftverrel.
Míg más autógyártók egy lépést hátrálnak, és átértékelik az elektromos járművekkel kapcsolatos megközelítést, a BMW felkészült minden lehetséges kimenetelre a piacon.
Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával! Vegye fel velünk a kapcsolatot →