Skip to main content

Az Európai Unió vámok fenntartásával próbálja fékezni a Kínában gyártott olcsó elektromos autók özönét. A kínai elektromos járművekre vonatkozó új, magasabb importvámokat július elején jelentették be és fogadták el ideiglenesen, viszont a végleges verziót csak októberben szavazzák meg.

Az EU ennek ellenére most visszalépett eredetileg bejelentett 37%-os vámok kivetésére vonatkozó tervétől, és 36%-ra csökkentette azt. Ez autógyártónként eltérő lesz, és a Tesla kapja a legalacsonyabb vámot, amelyet újraszámítottak; 20%-ról 9%-ra csökkentették.

A különbség abból adódik, hogy a kínai állam milyen nagy mértékben támogatja egy autógyártó termelését. Az EU szerint a Tesla részesül a legkevesebb támogatásban az Európába exportáló kínai gyártók közül, így más cégek elektromos autóira 17% és 36% közötti vámot kell fizetni.

Az EU igazságtalannak tartja ezeket az állami támogatásokat, és azzal érvel, hogy túltermelést teremtenek, és olyan olcsó autókkal árasztják el a kontinenst, melyekkel egyetlen hazai autógyártó sem tud versenyezni.

A BYD is az új vámok alsó kategóriájába tartozik, járműveire további 17% vám érvényes, míg például a SAIC a teljes 36%-ot kapja. A Volvo tulajdonosa, Geely által Európába importált járművek esetében 19%-os extra vámot kell fizetni.

Érdekesség, hogy ha egy kínai gyártó vegyesvállalatot hoz létre egy európai vállalattal, akkor ez a lehetséges maximális vámot 21%-ban korlátozza.

BYD Atto 3

BYD Atto 3

Annak ellenére, hogy a tarifákat egyelőre csak ideiglenesen fogadták el, máris hatással vannak az eladásokra. A SAIC eladásai 45%-kal estek vissza júliusban júniushoz képest.

A BYD viszont 20%-kal több autót adott el az EU-ban 2024-ben, mint 2023 azonos időszakában. 

Az októberi hivatalos elfogadásuk után várható, hogy ezek a magasabb vámok milyen hatással lesznek a kínai elektromos járművek EU-n belüli értékesítésére.

Egyes kínai gyártók jelenleg jelentős felárakat alkalmaznak járműveiken, amelyeket sokkal olcsóbban tudnak legyártani, mint egy Európából kikerülő hasonló autót. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.