Skip to main content

A Tesla részvények ára hihetetlen mennyiségekben emelkedett meg az elmúlt hetekben a kínai Gigafactory megnyitója után. Tavaly szinte minden téren betalált Elon Musk a piacon és ez az idei év elején is kitart még, ahol bátran elmondhatjuk, hogy szárnyal a Tesla a siker felé. Nem csoda  a hatalmas rally a részvények grafikonján.

Hogyan ment a tavalyi év Musk-éknak?

A tavalyi évet összefoglalhatnánk annyival, hogy kikerült a Model 3 a piacra. Szép szóval kitúrta maga mellől szinte az összes vetélytársát. Persze a piaci siker mellett bejelentésre került az új Tesla Cybertruck, mely még ma is élvezi a körülötte forgó meme-eket és híreket. Megalakult a kínai Gigafactory és átadásra is kerültek az első Tesla-k az országban.

A hírek mellett lássuk viszont a számokat:

Fontos megemlíteni, hogy a Model S eladások 2018-óta 117%-kal emelkedtek meg. A részvények értéke pedig 2018 januárjától napjainkig 150%-kal nőttek meg a piacon, 350 dollárról 537 dollárra.

Összefoglalva:

A 2019-es évben megmutatta a Tesla, hogyan is kell igazán nagyot alkotni az elektromos autózás világában. Részvényeiken ez igen jelentősen meglátszik és nem csodálkoznánk, ha még ennél is magasabb értékeket érnének el, például a Cybertruck megjelenésekor, melyre már csaknem 200.000 előrendelés érkezett.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.electrek.co

Saját Youtube videónk a Tesla egyik legsikeresebb funkciójáról

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.