Skip to main content

A Tesla igen jól kezdi az idei évet minden szempontból. A vállalat részvénye soha nem látott csúcsra emelkedett, az árfolyama elérte a 411 eurós értéket, illetve megnyitásra került a kínai gyáruk. Elon Musk ennek megfelelően el is látogatott az új Gigafactory-ba Kínában, hogy bemutassa mire is számíthatunk a Tesla-tól az elkövetkezendő években.

Amit a Shanghai Gigafactory-ról tudni kell:

A vállalat vezérigazgatója saját maga adta át az első Model 3-asokat a legelső 10 szerencsés vásárlónak az országban. Ezen felül bemutatta a legfontosabb információkat az üzemről.

A Shanghai Gigafactory főleg Model 3 és Model Y-ok gyártására jött létre. Ennek megfelelően a vállalat egy teljesen új rendszert alkotott meg az autók gyártása érdekében, melyről a későbbiekben részletesebben beszámolnak. Elon Musk elmondása alapján az üzem 10%-kal költséghatékonyabban működik majd, mint a fremonti gyár.

Tesla Model Y

A 10 vásárlón felül további 15 alkalmazott kapott Model 3-at még a tavalyi év decemberében. Az elmondások alapján a kínai Tesla szalonban már több, mint 100 jármű került megvásárlásra ezen felül az első napokban.

Elon Musk így számolt be a Tesla üzeméről:

– Az autók előállítsa 65%-kal olcsóbban kerül kivitelezésre
– Egyetlen Tesla Model 3 előállítása tizedannyiba kerül a vállaltnak, mint amerikai üzemükben
– A Kínában elkészített járművek globálisan lesznek árusítva
– 2018-hoz képest az előző évben 50%-kal emelkedett a Model rendelések száma 
– Szám szerint a tavalyi évben 360.000 Tesla modell került eladásra
– A Tesla-nak sikerült 1 év alatt felépítenie ezt a gyárat és még ugyanebben az intervallumban eladni az első járművüket
– Elon Musk szerint a Model Y eladásai megfogja haladni az eddigi összes Model eladásának mértékét

A Tesla vezérigazgatója továbbá azt is bejelentette, hogy a kínai mérnökökkel karöltve egy közös új típus tervezésébe is belekezdenek az elkövetkezendő években. Az, hogy a Cybertruck is részese lesz-e ennek az üzemnek, még nem megerősített.

Elon Musk nem hazudtolja meg önmagát

Kicsit félretéve a komolyságot a megnyitón sor került egy kis ünneplésre a vezérigazgató által. Talán egyszerűbb ezt megmutatni, mint leírni, szóval mutatjuk mi is történt a Shanghai Gigafactory megnyitóján:

Összesítve ezzel a Gigafactory-val – a riválisokon kívül – szinte mindenki jól járt. A Tesla részvények az egekbe szöktek, a vállalat autóinak értéke sokkal családbarátibbá fog válni, illetve megalakult talán ez egyik legkörnyezetkímélőbb autógyár a világon. Lehet, hogy ez az év a Tesla éve lesz a végén?

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.