A Nikola Motors az e-mobility terén eddig csak a Tesla-hoz hasonló teherautókkal emelkedett ki igazán. Az említett teherautó viszont bőven nem teljesített olyan jól, hogy a Tesla riválisaként lehessen emlegetni. Most viszont egy új járművel állt elő a Nikola, méghozzá egy elektromos-hidrogén pick-up-al, mely félelmetesen hasonlít egy másik jövőben érkező terepjáróhoz.
A Nikola Badger névre keresztelt jármű egyszerre fog elektromos és hibrid hajtást alkalmazni. Az utóbbi jelenleg igen le van maradva a piacon, egyedül a Hyundai volt képes maradandó járművet alkotni ezzel az alternatívával. Talán ezért is döntött úgy a vállalat, hogy a 100 kW-os elektromos akkumulátor mellé építik be az alternatív hajtást, és a két üzemmód között között szabadon lehet majd választani.
Összességében az autó igen ígéretesnek tűnik: 2,9 másodperces gyorsulás 0-100 km/órára, 906 lóerő és 965 km-es hatótáv (fele-fele arányban a hidrogén-elektromos hajtással). Persze ez csak az eddigi WLTP tesztek alapján megadott eredmény, a végleges verzió valószínűleg gyengébb lesz. A Nikola megemlítette, hogy ezzel a technológiával szeretnék kiküszöbölni az akkumulátor „túlhasználatát”. Tehát az olyan időkben, mikor az akkumulátor túlzott használata jobban terhelni a hatótávot, az autót tiszta hidrogénhajtásba válthatjuk.
Viszont arra is kitérnénk, hogy a Badger és a tisztán elektromos Rivian pick-up között hatalmas a hasonlóság. Utóbbi persze teljesen elektromos hajtással rendelkezik, és 650 km megtételére lesz alkalmas. Viszont a Rivian felszereltség szempintjából bőven túl tesz a Badger-en.
A Rivian 2021-ben érkezik a piacra, globálisan, míg a Nikola Badger csak 2022-ben, viszont csak az USA területén lesz elsőként kapható.