Skip to main content

Kalifornia élen jár az Egyesült Államokban az EV járművek terén. Az állam kormányzói hivatala szerint a hónap során eladott új autók 17,7 százaléka tisztán elektromos jármű volt, ami 126,9 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest.

Kalifornia arra számít, hogy az elektromos járművek eladásai továbbra is rekordokat fognak dönteni. Emiatt ők is tartják magukat ahhoz, hogy 2035-től leállnak a hagyományos járművek gyártásával, csak úgy, mint a legtöbb ország A California Air Resources Board szerint 2028-ra az államban eladott autók 50%-a plug-in, 2030-ra pedig már több, mint 80%-ot remélnek.

Bár az állam az USA legnagyobb EV piacával rendelkezik, globálisan nem hasonlítható össze a világelső Norvégiával. Az észak-európai országban az autóeladások 80 százalékát már teljesen elektromos járművek birtokolják. Ezzel az első olyan ország lesz a szakértők szerint, mely még 2035 előtt eléri a 100%-os értékesítési arányt EV-k terén.

A kiemelkedő EV értékesítés mellett Kaliforniában csaknem 80.000 töltőállomás lett felállítva, melynek nagy része a legújabb gyors töltő technológiát használja.  Természetesen – és nem meglepően – a Tesla Model Y lett az USA legkeresettebb járműve, főként a márka árcsökkentése miatt.

2022. első 8 hónapjában mintegy 458.000 új BEV-t regisztráltak az Egyesült Államokban, ebből 298.000 Tesla-t, ami a BEV szegmens 65%-os részesedését jelenti. Az Automotive News Research & Data Center becslései szerint a Tesla a prémium/luxus szegmens vezető márkája is.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

 

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.