Skip to main content

Jövő tavasszal ismét egy újabb Tesla riválissal gyarapodunk a Lucid Air formájában. A jármű már több éve fejlesztés alatt áll, mivel a vállalat szeretne biztosra menni első elektromos modelljénél. A napokban újabb teszteken ment át a Lucid Air, mely alapján az egyik legnagyobb hatótávval rendelkező autó lesz a piacon.

A Lucid nemrégiben jelentette be, hogy befejezte a jármű tesztelését Észak-Amerikában. A mérnökök jelentése alapján az autó WLTP szerinti hatótávja 517 mérföld, azaz majdnem 870 km-t képes megtenni egyetlen töltéssel. Ez jelentősen felülmúlja a Tesla Modelek hatótávját. Szakértők viszont kiemelték, hogy ezen prototípusok még nem rendelkeznek (például) légkondi rendszerrel, így a végleges hatótáv valahol 450 km körül alakul majd, megfelelő körülmények közt.

Lucid Air

Lucid Air

A vállalat elmondása alapján több, mint 10 éve tesztelik az akkumulátort, melyet a Formula-E versenyautókban használtak ihlettek. Az Air a Tesla Model járművekhez hasonló akkumulátorfelépítést fog alkalmazni, melyek teljesítménye 110 kWh. Töltés szempontjából szintén nagyra szeretne törni a vállalat, így az autót 300 kW-os gyorstöltővel is lehet tölteni, ami körülbelül 45 perc alatt feltölti 0-ról 80%-ra.

A Lucid Air végleges verziója még idén szeptemberben megmutatkozik, majd jövő tavasszal meg is jelenik a piacon. Jelenleg még mindig tartja magát a 60.000 dolláros, azaz 17,5 milliós árhoz, mely alig 4000 dollárral drágább, mint a Model 3 Long Range verzió.

Képek és információk forrása:
www.greencarreports.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.