Skip to main content

Az idei frankfurti motorshow-n már bemutatásra került az Opel eddigi legígéretesebb elektromos járműve, az e-Corsa, viszont említésre került mellette, hogy a jövőben még több elektromos autó fog érkezni a vállalattól. Az Opel a napokban eleget is tett ennek a hírnek és 8 új környezetkímélő járművet jelentettek be a következő évekre.

A Corsa-e után, még 2020-ban a piacra dobják a Grandland X Hybrid 4-et, mely egy összkerekes hibrid SUV lesz. A Vivaro-t, és a Mokka X-et a vállalat teljesen újratervezi, így két újabb elektromos kis terepjáróval fog bővülni az elektromos Opel família.

2020-ra az Opel 4 járművel szeretne majd belépni a piacra, melyből három teljesen elektromos hajtással fog rendelkezni, egy pedig hibrid hajtással. A négy jármű: az elektromos személyszállító Combo Life , a teherszállító Combo Cargo, a Zafira Life és egy hibrid Opel Astra.

Opel e-Corsa

Az Opel a PSA csoport többi részéhez hasonlóan szeretné ugyanazt az elektromos hajtásláncot beépíteni minden jövőbeli modelljébe. 2024-ig a cég elmondása szerint szinte minden típusból készül majd hibrid/teljesen elektromos változat. A tisztán elektromos járművek pedig egy szabványos 100 kW-os akkumulátort fognak kapni.

Az Opel az Ampera képében már bebizonyította, hogy van érzéke megbízható környezetkímélő járművek gyártásában és reméljük, hogy látunk majd még ilyen sikeres autókat a vállalattól a jövőben.

Képek és információk forrása:
www.totalcar.hu
www.ev-database.org
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.