Skip to main content

Az utóbbi évek legjobb PHEV-jei már valódi teljesen elektromos hatótávolságot kínálnak, így egyre gyorsabban nő a kereslet az ilyen járművekre. Ezen plug-in hibridek némelyike olyan hatótávval rendelkezik, mely bőven elegendő a legtöbb ügyfél számára, viszont továbbra is ott a hagyományos motor, ha esetleg nagyobb útra készülnének. 

Annak ellenére, hogy a legtöbb márka tisztán EV autókban látja a jövőt, továbbra is nő a kereslet a PHEV járművekre. Ez főként annak köszönhető, hogy sokan még mindig tartanak az „alacsony hatótávolságtól”, illetve a töltési infrastruktúra sincs minden országban megfelelően kidolgozva. 

Lássunk három járművet, melyek idén debütálnak a piacon megfizethető árral és kiemelkedő hatótávolsággal! 

Az új plug-in hibrid RAV4 szinte megegyezik a Prius Prime-mal a teljesen elektromos vezetési tartományban. Mivel viszont ez egy Crossover nagyobb karosszériával, így a RAV4 Prime nem éri el a Prius-t általános üzemanyag-fogyasztásban. A jármű viszont rengeteg más újdonságot tartalmaz, illetve sokkal tágasabb.

67 kilométeres elektromos hatótávolságával és 43.000 dolláros piaci árával komoly ajánlatnak tűnik a piacon. 

Toyota RAV4

Toyota RAV4 (Kép forrása: www.insideevs.com)

A Ford Escape Plug-in Hybrid 42 km/l-es fogyasztást ért el kombinált városi és országúti vezetés során, ha gáz-elektromos üzemmódban működik. Az Escape összességében 60 kilométeres, teljesen elektromos hatótávval büszkélkedhet. Emellett akkumulátora körülbelül 3,5 óra alatt teljesen újratölthető egy 240 voltos töltőállomással.

Hozzá kell tenni, hogy az Escape PHEV jogosult a PHEV-ek után járó 3750 dolláros szövetségi adójóváírásra az USA-ban. A jármű 40.000 USD körüli áron érkezik a piacra. 

Ford Escape PHEV (Kép forrása: www.motortrend.com)

Ford Escape PHEV (Kép forrása: www.motortrend.com)

A Kia az utóbbi időben felpörgött és merész, futurisztikus dizájnokat vezet be a járműszegmensekben. A frissített Kia Sportage PHEV sem kivétel ez alól, viszont továbbra sem annyira elrugaszkodott, mint például a Tesla Cybertruck. A Plug-in hibrid köntösben a Sportage 55 kilométert kínál benzin nélkül, átlagosan 35 km/l-t, amikor a benzinmotor beindul.

A Kia Sportage 41.000 USD áron fog érkezni a piacra. 

Kia Sportage ( Kép forrása: www.cnet.com)

Kia Sportage ( Kép forrása: www.cnet.com)

A PHEV eladások jelentős növekedést mutatnak 2024-ben, ami az üzemanyag-hatékonyabb és környezet barátabb közlekedési lehetőségek felé történő globális elmozdulásnak köszönhető. Ezen járművek globális piaca 2024 végére várhatóan eléri a 35,9 milliárd dolláros értéket.

Globálisan a PHEV-eladások adják az összes plug-in elektromos jármű eladásának körülbelül 27%-át, ami aláhúzza a szerepüket az elektromos mobilitásra való szélesebb körű átállásban. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.cnet.com
www.motortrend.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.