A kínai elektromos autó felhozatalban sohasem tudtunk csalódni. A BYD egyértelműen a piac vezetője, rendkívül megbízható a jövőre tervezett elektromos járművei és üzletpolitikája miatt. Ha nekünk nem hisztek ebben, akkor kérdezzétek meg a világ egyik legnagyobb színészét, Leonardo DiCapriot. Viszont most nem a BYD van a reflektorfényben, hanem a másik kínai nagyvállalat, a Geely, aki most készül egy új fázisba lépni az elektromos autózás terén.

Elsőnek is meg kell említenünk a nemrégiben kötött Geely és Daimler partneri egyezményt, mely szerint a két vállalat a Geely márka globalizációjára fog törekedni az elkövetkezendő években. Elmondásaik alapján az új okos autók gyártására és azok megjelenésére fognak törekedni a kínai piacon kívül. Nem kellett sok idő, hogy bejelentsék az új márkájukat a Geometry-t, melyből az első példány, a Geometry A névre fog hallgatni. A célja egyértelműen az a cégnek, hogy megmutassák, hogy luxusautók gyártására is képesek.

Geely Geometry A

A jármű az eddigi felmérések alapján 31-37 ezer dolláros áron, azaz körülbelül 8-11 millió forintért lesz elérhető a piacon, típustól függően. Hatótávolsága 400-500 kilométer közé tehető majd, szintén attól függően, hogy milyen akkumulátorral vesszük meg az autót. Töltési ideje 30-ról 80%-ra kevesebb, mint fél óra alatt történik, illetve egyedülállóként érte el az autó az L2+ intelligens autó értékelést a tesztek alatt.

A Geely azt nyilatkozta, hogy már 26.000 rendelést adtak le globálisan az autóra, bár azt nem erősítette meg, hogy elérhető lesz-e a jármű az USA-ban is. Továbbá  a Geometry újabb 10 teljesen elektromos típust tervez még az elkövetkezendő 6 év alatt. 2025-ig biztosan fogunk még látni újításokat a Geely-től.

Képek és információ forrása:
www.carbuyer.com.sg
www.seekingalpha.com
www.carsales.com
www.autopro.hu
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.