Skip to main content

A Nio nemrég bejelentette, hogy két új elektromos autómárkát fog létrehozni, melyeket főként az európai piacon fog értékesíteni. 

William Li vezérigazgató megerősítette, hogy a Nio megkezdte egy olcsóbb elektromos autó fejlesztését, méghozzá a globális európai piacra. A tervek szerint a járművek közt lesz egy „megfizethető családi autó” és egy nagy teljesítményű sport autó.

Jelenleg a Nio legolcsóbb elektromos járműve az ET5, mely 47.500 eurótól kezdődik bizonyos európai piacokon, viszont a most érkező márka, mely a Firefly névre hallgat, a jelek szerint olcsóbb lesz, mint az említett széria. 

A cég olyan riválisokkal kíván versenyezni, mint a Volkswagen, a Renault és a Ford. Közülük egyértelműen a Volkswagen elektromos autói jelentik a legnagyobb kihívást, tekintve, hogy a cég már a BYD és a Teslával versenyzik a piacon. 

Nio ET5

Nio ET5

A Firefly mellett viszont a cég vezérigazgatója bejelentette, hogy a Nio egy „csúcskategóriás modellen” is dolgozik, amelynek célja, hogy a kilenc éves kínai céget az Audi, a BMW, a Mercedes-Benz megbízható versenytársává tegye. 

Li szerint az Audi A8, a BMW i7, a Mercedes-Benz EQS és a Porsche Taycan mellett elfér még egy csúcstechnológiás elektromos autó ebben az árkategóriában. Megerősítette, hogy a Nio minden innovatív fejlesztése meglesz az új autóban, melyről valószínűleg jövő év közepén számolnak be részletesebben. 

Összességében a Nio így két nagyobb tervel érkezik az európai piacra: egy olcsó családautóval, és egy elektromos szuperautóval. Az biztos, hogy a járművek rendelkezni fognak minden olyan technológiával, melyet a Nio saját maga fejlesztett ki. Például az akkumulátor cserélő állomásokkal minden új Nio kompatibilis lesz, és szerencsére ezek kezdenek egyre gyorsabban terjedni Európában. 

Biztató jel, hogy a Nio elsőként egy olcsóbb elektromos járművet szeretne piacra dobni, és csak reménykedünk, hogy a megjelenése a Nio éves teljesítményében is meglátszik majd. 

Képek és információk forrása:
www.autocar.co.uk
www.unsplash.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.