Skip to main content

William Li, a NIO vezérigazgatója megerősítette a cég legújabb márkáját, mely az ONVO néven fog befutni a globális autópiacra. Ez az olcsóbb márka a családközpontú vásárlókat célozza meg a cég állítása szerint. 

A NIO a tavaly év végén jelentette be, hogy készül egy új márka, mely közvetlenül a Tesla Model Y-t és más versenytársakat célozza majd meg. A projekt Európában ONVO néven fog futni, míg Kínában Ledao-ként fog megjelenni.

Meglepő módon Li megerősítette, hogy a NIO akkumulátorcsere technológiája eljut az ONVO L60-hoz, mely az első tömeggyártású széria lesz az új márka kínálatában. Bár specifikációt még nem tudni, az elmondások szerint egy olyan crossoverre kell számítani, amely a tervek szerint teljesítményben alulmúlja a Tesla Model Y-t, de potenciálisan teljesen megszünteti a legtöbb hatótávolsággal és a töltőállomással kapcsolatos problémákat az akkumulátorcsere technológia révén.

NIO akkumulátorcsere állomás

A NIO tervei között szerepel egy ettől még alacsonyabb szintű márka, a Firefly. A Firefly-nek nincs hivatalos neve, de az ONVO-val együtt Kínán kívülre, Európára és azon túlra is eljut. A Firefly viszont továbbra is némileg prémium hangulatú lesz, viszont hivatalos specifikációt még itt sem adott a ki a cég. 

A Firefly és az ONVO egyaránt fontosak a NIO számára, mivel a cég továbbra is küzd a piacon.  Ezek az olcsóbb modellek a cég reménye szerint kiszélesítik a NIO vonzerejét, Kínában és Európában is egyaránt. 

A hivatalos megjelenés valószínűleg 2025-ben lesz, mindkét márkánál. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.