Skip to main content

A Siemens nyilvánosságra hozta azt a tervet, hogy az elkövetkező négy évben befektetési és bővítési akciókat hajt végre az Egyesült Államokban, hogy támogassa több, mint 1 millió elektromos jármű töltő gyártását.

Ehhez a Siemens egy teljesen új létesítményt hoz létre, mely immáron a harmadik e-mobilitási központja az országban. A márka  azt állítja, hogy a VersiCharge Level 2 AC sorozatú, kereskedelmi és lakossági elektromos járműtöltőkből álló termékcsaládjával megerősíti az elektromos járművek infrastruktúráját.

Az USA számára kiemelkedően fontos az EV infrastruktúra fejlesztése, mivel rohamosan nő az EV-k utáni kereslet az országban. A legtöbb márka nem saját maga állítja elő járműveihez szükséges töltőállomásokat – kivéve persze a Tesla – hanem külső cégekre hagyatkoznak, mint jelen esetben a Siemens.

A márka 2021-es harmadik negyedéves nettó nyeresége 1,35 milliárd euróra ugrott (~1,6 milliárd dollárra), ami felülmúlja a vállalat által összegyűjtött elemzői előrejelzések 948 millió eurós konszenzusát. 

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával! 
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Képek és információk forrása:
www.seekingalpha.com
www.new.siemens.com
www.dfnc.ru

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.