Skip to main content

Az elektromos autózás térhódítása megkérdőjelezhetetlen. Ezt számos tény alátámasztja. Idesorolhatjuk többek közt azt is, hogy már nem is tudunk olyan autógyárat említeni, amely ne jelentkezett volna legalább egy hibrid autóval, de sokkal inkább tisztán elektromossal. Sőt, az sem lehet véletlen, hogy minden autóval kapcsolatos fejlesztést összefüggésbe hoznak az elektromos autózással. Most például egy olyan technológiát, amely évente plusz százezreket jelenthet az autó tulajdonosának.
Milyen technológiáról beszélünk?

A jártasabb olvasóink már biztosan hallottak róla. Ezt a bizonyos technológiát hívjuk röviden V2G-nek, vagyis vehicle-to-grid. Maga az eljárás arról szól, hogy lehetővé lehetne tenni a kétirányú töltést. Ez azt jelentené, hogy a töltőállomásokon nem csak energiát lehetne felvenni, hanem visszaadni is. A tulajdonos ezzel pénzt kereshetne, hogy „ideiglenes tárolókapacitássá válik”.

Korábban sokan azzal kritizálták ezt a technológiát, hogy gyorsan kinyírja az akkumulátort. Ez egyfajta „urban legend”, hiszen a legfrissebb kimutatások szerint a töltések és visszatáplálások még lassíthatják is az akkumulátorok maximális kapacitásának csökkenését. Ezzel meg nő a hasznos élettartam.

De mi akkor a hiba? Meg fogsz lepődni.. Mi szólhat közbe, hogyha van egy jó lehetőség, amelyre az emberek vevők lennének, és a technológia is készen van? Igen, a jogi háttér, és a szabályozás…

Mi a helyzet a joggal?

A magyar szabályozás (VET és kapcsolódó rendeletek) sajnos egyelőre nem foglalkozik a kétirányú töltés lehetőségével, a jogszabályi keretrendszerével. Olyan szabályozási keretrendszer kialakítására van szükség, amely a műszaki szabványok, engedélyek definiálása mellett a működésre és a felek (portfólió-kezelő, járműtulajdonos, töltőpont-üzemeltető) közötti elszámolhatóságra is kitér. Javasolt külön engedélyeztetési kategóriát kialakítani a kétirányú töltőberendezésekre is.

Mindez két dolgot mutat meg számunkra. Először is nem véletlenül mondják sokan, hogy Magyarország a papírok országa, ugyanis megint a háttérszabályzás az, amely egyelőre útját állja ennek a lehetőségnek.

A másik fontos érv, amelyet ebből levontunk, hogy az elektromos autózásban óriási potenciál rejlik. Mind felhasználási, mind pedig befektetési szempontból. Ugye Te sem szeretnél belőle kimaradni? Legyél igazi nyertese egy kiváló trendnek.

Képek: Gitta Photography
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.