Skip to main content

A Tesla 2023. szeptember 17-én hivatalosan is bejelentette, hogy legyártotta ötmilliomodik elektromos autóját.

A mérföldkő körülbelül 20 évvel a vállalat 2003-as beindítása után, és 15 évvel az első autó (az eredeti Roadster) 2008-as gyártása és leszállítása után következett be. 

Az első egy milliós mérföldkövet 2020 márciusában érte el a vállalat, ami azt jelenti, hogy 12 évig tartott a gyártás. A második millió autót 18 hónapon belül, a harmadikat 11 hónapon belül, a negyediket hét hónapon belül gyártották le. A 4.000.000 darabos szintet 2023. március 1-jén jelentették be, tehát kicsivel több, mint hat hónapja.

A Tesla a világ legnagyobb teljesen elektromos autógyártója, és jelenlegi gyártási üteme fokozatosan megközelíti az évi kétmillió darabot, és a jelek szerint tényleg van rá esély, hogy éves szinten 20 millió járművet legyenek képesek gyártani és értékesíteni.

Ha a jelenlegi árfolyam stabil marad, vagy tovább növekszik (ami valószínűbb), 2024 elején már a 6. milliomodik Tesla készül el a gyárban. 

A négymilliomodik járművet a Tesla Giga sanghaji gyárában gyártották le, mely továbbra is a Tesla legnagyobb gyártóhelye és a világ legnagyobb elektromos autógyára. Ráadásul ez az üzem a hónap elején gyártotta le a kétmilliomodik elektromos autóját.

A kereslet rohamosan nő a Tesla járműveire, és a hírhedt Cybertruck érkezése a piacra ezt csak tovább fokozza.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.