Skip to main content

A Tesla egy amerikai vállalat, amit elektromos meghajtású autók gyártására alapítottak. Később villamosenergia-tároló egységekkel, valamint napelemek kutatásával is el kezdett foglalkozni a cég. Nevét egy szerb származású amerikai fizikusról, Nikola Tesláról kapta.

Legelső autója a Tesla Roadster, egy elektromos sportautó volt, amit 2008-ban kezdtek el gyártani. Ebben, valamint a következő évben nagyjából 1000 járművet lefoglaltak az első amerikai ügyfelek. Európában 2008 áprilisában keltette fel híres emberek érdeklődését egy monacoi bemutató során.

Tesla Model S elektromos autozas e-mobility luxus

Tesla Model S

 

2009. március 26-án dobta piacra a cég a második modelljét, a Tesla Model S-t, ami egy elektromos meghajtású sedan autó. Kiszállítását viszont csak 3 évvel később kezdték meg.

A vállalat ezután létrehozott egy Tesla Energie Group (TEG) névre „hallgató” divíziót, mely az energia tároló egységek fejlesztését és gyártását látta el. Ezeket olyan partnerek számára értékesítették, mint a Daimler vagy a Toyota.

2013-ban jelentette be a Tesla elnök-vezérigazgatója, Elon Musk egy interjúban, hogy a cég beszáll a vezető nélküli autók kialakításába, és 2016-ig megalkotja saját modelljét.

Jelenleg most már (a tavalyi évtől) a cég neve csak Tesla lett (hivatalosan „Tesla, Inc”). A cég tőzsdén jegyzett, aktuális árfolyama 301,66 USD, mely árfolyam főleg a 2013-as újítások után indult el rohamosan felfelé.

Képek forrása:

www.tesla.com

www.teslarati.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.