Skip to main content

2011 óta nagyon sok idő telt el és azóta igen sok dolog változott az elektromos autózás világában. 8 éve még a legtöbb ember el sem tudta volna képzelni, hogy ezek a járművek ilyen népszerűek lesznek, sőt még a 400 kilométeres hatótáv is csak leányálomnak számított. Volt viszont ebben az évben egy vállalat, aki egy abban az időben igen nagy előrelépést tett az elektromos autók világában és megalkotta a világ leggazdaságosabb elektromos autóját.

Az Aptera-ról valószínűleg nagyon kevesen hallottak. Az Aptera Motors által gyártott jármű az akkori időkben majdnem 200 km-es hatótávval rendelkezett, ami bőven rekordtartó volt a többi jármű közt. Ismeretlen okokból ez az autó sose került gyártósorra. Talán az akkori piac állása (vagy a per, amit a vállalat kapott) vezetett oda, hogy az Aptera Motors teljesen eltűnt az autópiacról. Egészen mostanáig.

A cég 1000 mérföld, azaz több, mint 1600 kilométer hatótávval szeretné visszahozni az Aptera-t az élők sorai közé még az elkövetkezendő 2 évben. Az e-mobility rohamos terjedése, úgy látszik végre megfelelő alapot nyújt a gyártónak, mely a tervek alapján már 2.5 millió dolláros támogatással gyarapodik az idei évben, melynek köszönhetően az első 3 prototípus el fog készülni.

Az Aptara hivatalos videója :

Az Aptera új verzióját egy 40-100 kWh-s akkumulátorral fogják felszerelni, és vele együtt alig 800 kg össztömegű lesz a jármű. A hatalmas hatótáv viszont nem csak a nagy teljesítményű akkumulátorból, hanem az aerodinamikai kialakításból is ered, melynek elemeit környezetkímélően, 3D-s nyomtatóval fogják legyártani.

Az Aptera jelenlegi tervezett külseje

A vállalat elmondásai alapján 2020-ra már biztosan a piacon lesz a jármű, ha minden jól megy. Azt, hogy mennyi lesz a végleges árcédula a járművön, az még egyenlőre kérdéses. Viszont mivel ennyire környezetkímélően készül az autó, ezért nem számítunk olyan hihetetlenül magas összegre. Reméljük, hogy az idei év úgy fog végződni, hogy ténylegesen megkapjuk az első 1000 km hatótáv fölötti járművet, legalább prototípus formájában.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.inc.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.