Skip to main content

Míg a Ferrari csak tervezgeti, a Lamborghini többször is bejelentette, hogy megkezdi elektromos járműveinek legyártását. A prémium márka nem az első a kategóriában, tekintve, hogy a Koenigsegg már célegyenesben van az első hibrid járművével. A Lamborghini a napokban hivatalossá tette, hogy elkészülőben van az első hibrid luxus járműve, a Sián FKP 37.

A Lamborghini első környezetbarát járműve kicsit eltér a hagyományos hibrid járművektől, tekintve, hogy tisztán elektromos hajtásban az autó nem képes üzemelni. Viszont nem is ezért rendelkezik egy 25 kW-os elektromos motorral a gép, hanem a supercap (magyarul: szuperkondenzátor) miatt.

A Sián energiakatalizátorának lényege valójában, hogy az akkumulátorban felhalmozott energiát a kocsi fel tudja használni gyorsulás közben, majd ezt az energia mennyiséget aztán fékezés során visszatermeli a gép. Ennél fogva a Sián gyorsulása és végsebessége is páratlan. Csaknem 2,8 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órára,végsebessége pedig 360 km/óra. Az elektromos motor továbbá könnyebbé teszi az automata váltó működését a járműben az elmondások alapján.

Sián FKP 37

Sián FKP 37

Összesen 602 kW-os teljesítményével a Sián a Lamborghini eddigi legerősebb darabja, és valószínűleg úttörő szerepet fog játszani a jövőben érkező modellek számára. Érdekesség, hogy az autóból csak 63 darab fog elkészülni, és piaci ára 2 millió dollárnál kezdődik. Persze minden extrával a Lamborghini Sián teljes ára akár 3 millió dollár is lehet.

A Sián jelentése villám, ami igen jól párosul ehhez a hatalmas teljesítményhez, amit a jármű képvisel. Ha az utcákon kevésbé is, reméljük a versenypályán megjelenik majd a jövőben.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.youtube.com
www.motor1.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.