Skip to main content

Az Xpeng számára igen nehezen indult a 2023-as év. A cég többször is csökkentette előrejelzéseit a járművek értékesítése terén, mely aggodalomra adott okot a szakértők körében. Most viszont úgy tűnik, hogy az Xpeng G6 meghozza a várt eredményt, és a cég eddigi legjobb járműve lehet a piacon.

Az Xpengnek nagy szüksége volt egy olyan járműre, mely valódi vetélytársa lehet Tesla Model Y-nak. A jelek szerint végre megkapjuk ezt a járművet, mely nem más, mint az áprilisban bemutatott G6 SUV Coupe.

A teljesen elektromos crossover pozitív fogadtatásban részesült a kínai piacon, a CarNewsChina szerint az EV startup több mint 25.000 előrendelésről számolt be az első 72 órában.

Jó hír, hogy a jármű gyártása már májusban elindult, az értékesítés pedig június 29-én kezdődik és a szállításokra sem kell várni majd hónapokat Kínában.

Xpeng G6

Xpeng G6

A jármű alap verziója 31.500 dolláros kikiáltási árral indul, ami egy igen versenyképes összeg. A platform szupergyors töltést kínál, ami a tervek szerint 10 perc töltés után 300 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé az autó számára.

A G6 legerősebb tulajdonsága a 755 km-es hatótávolság, mely az egyik legnagyobb hatótáv a Kínában értékesített elektromos járművek körében. 

Az Xpeng emellett minden technológiai innovációját beépíti a járműbe, beleértve páratlan önvezetési rendszerét. Mindezt figyelembe véve a G6 igen ígéretes járműnek tűnik, mely igazi veszélyt jelenthet kínai vetélytársaira.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot →

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.