Skip to main content

Pár napja hivatalosan is bejelentésre került a BMW i szériájának legújabb és egyben legimpozánsabb darabja. A márka eddigi legnagyobb hatótávval rendelkező e-járműve eddig igen pozitív fogadtatásokat kapott. Lássuk viszont, mennyire állja is meg a helyét a hírhedt Tesla Model 3-mal szemben az új elektromos BMW i4-es.

Ma már szinte megkerülhetetlen az új elektromos járművek viszonyítása a Tesla-hoz, főként a Model 3-hoz. A legtöbb cég szinte tagadhatatlanul úgy fejleszti gépeit, hogy felülmúlják Elon Musk járművét. Ennek ellenére lássuk be, hogy a Tesla sikere töretlen, köszönhetően a költséghatékony megoldásoknak.

Mivel mindkét jármű több verzióban érkezik, ezért az alap típusok specifikációinak összehasonlítása lenne a célszerű. Sajnos viszont a BMW nem hozta nyilvánosságra, hogy az alap verzió milyen specifikációkkal fog rendelkezni, így a két leghasonlóbb hivatalos verziót vesszük górcső alá.

  • A Model 3 LR AWD a Tesla hivatalos honlapja szerint 360 mérföld hatótávval (573 km) rendelkezik, piaci ára pedig 43.000 USD, azaz támogatások nélkül nagyjából 14,5 millió forint.
  • A BMW i4 verziói közül eddig csak az xDrive50 hatótávja került bejelentésre, ami kicsivel kevesebb, mint 370 mérföld (595 km), míg piaci ára nagyjából 50.000 USD körül, tehát 16 millió forint.
BMW i4 és Tesla Model 3

BMW i4 és Tesla Model 3

Mindkét jármű támogatja a legújabb ultra gyorstöltőket, tehát 150 kW-os töltővel alig 30-40 percig tart a töltés 10-80%-ra. Külsőleg a megítélés elég szubjektív, viszont a BMW-nél hatalmas hátrányt jelenthet az autopilot hiánya. Bár az i4 rendelkezik okos funkciókkal, mégsem olyan fejlett a német autó rendszere, mint a Tesla Model 3-é.

A szakértői elemzésekből kiderült, hogy százalékos arányban a BMW 7%-kal teljesített alul eladások terén 2020-ban, 2019-hez képest. A Tesla ugyanígy nézve 36%-kal növelte értékesítéseit. Egyenlőre nehéz megmondani, hogy melyik jármű is fogja dominálni a jövő évi piacot, tekintve, hogy a BMW csak 2021 végén adja ki az i4-et.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.tesla.com
www.bmw.com

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.