Skip to main content

A BYD az utóbbi egy hónapban is növelte reputációját és értékét. 5,75%-os árfolyamemelkedést realizált ebben az időszakban. Az elektromos járműveket forgalmazó, Kínában piacvezető cég ugyanis már egyre több kontinensen mutatja meg magát. Amellett, hogy az USA-ban, Dél-Amerikában, valamint Európában (pl. magyarországi gyárral) eddig is jelen volt, most Ausztráliában egy új piacra lépett be.

Igazából már 2012-ben megjelent a kínai cég a legkisebb kontinensen. Ugyanis ekkor kapott engedélyt a BYD a K9-es buszok forglamazására. 2016-ban pedig elektromos buszok szállítása történt Sidney repülőterére. A vállalat buszait most már Canberrában és Brisbane-ben is használják. Most viszont valami más jellegű projektbe kezdett a cég.

Elektromos kamion

BYD elektromos haszongépjárművek

Többek között a Macquarie Group Corporate & Asset Finances-zel és a Nexport tanácsadó céggel kötöttek szerződést, ami 200 elektromos teherautó megrendelését tartalmazza. Ezek mellett új-zélandi céggel is tárgyalás folyik. Az ütemezés augusztusban kezdődik, szeptemberben pedig megjelennek az új villamos targoncák is.

Már 2018-ban az volt a terv, hogy elektromos autókat szállítanak Ausztráliába, de a megvalósításra az idei évig még várni kellett.

Elektromos autózással kapcsolatos cégek portfóliójával, részvényelemzésével kapcsolatban hírek, információk itt olvashatók!
Képek forrása:
en.byd.com/truck
www.trucks.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.