Skip to main content

Az elektromos autózás egyre növekvő népszerűségnek örvend. Mindig azt mondjuk, hogy ezt semmi nem bizonyítja jobban, minthogy szinte minden autógyár beállt a sorba, és elkezdte gyártani a tisztán elektromos és a hibrid autómodelljeiket. Ezúttal egy nem kisebb márka kerül a fókuszba, mint a híres olasz Ferrari.

Miért fontos a Ferrari szerepvállalása?

Talán senkinek nem kell bemutatni a Ferrari-t. Számos prémium márkás autó létezik, már nem csak a hagyományos belső égésű motorral ellátottak, hanem elektromos is. Sokaknak, hogyha a Ferrari szót hallják, akkor egyből a Forma 1 ugrik be. Ez nem véletlen, hiszen megkerülhetetlen tényező itt is a Ferrari.

Ferrari, ahogy mindenki látja

A Maranello-i központú cég neve szinte eggyé vált a sebességgel, a győzelemmel, és a tisztelettel. Nos, ez az, amiért nagyon jó, hogy már az elektromos autózás terén is jelentős lépéseket tesznek meg. Számos kétkedő fogja azt gondolni, hogyha már a Ferrari is ebben látja a jövőt, akkor ez tényleg valami nagyon jó dolog.

Viszont a Ferrari egy magas szint, nézzük, hogy az elektromos autózásban is ezt tudja biztosítani! Ha az első két hibrid modelljük esetleg nem lett volna elég meggyőző, akkor a harmadik szerintünk az lesz.

Az új hibrid Ferrari

Annyit rögtön az elején tisztázzunk, hogy egyelőre még nem láthatta a nagyérdemű ezt az autót, ugyanis a bemutató csak 2019. május 31-én lesz. Erről a Ferrari rajongók fórumán jelent meg hír, amely egyben meghívó is az eseményre. A helyszín természetesen nem lehet már, mint Maranello.

A Ferrari vezérigazgató Louis Camilleri szerint az új autó erősebb lesz, mint a Ferrari 812 Superfast, valamint a LaFerrari. Ez utóbbi 963 lóerős, azt azért nem árt tudni.

Amit még tudunk, hogy ezt a hibrid autót egy V8-as motorral fogják felszerelni. Emellett lesz benne a hibrid erőforrás is, vélhetőleg 2 darab is. Az ára is tekintélyt parancsoló lesz, mondhatni a Ferrari-hoz méltó. A találgatások szerint olyan 600 ezer euró körül. Átszámítva ez 200 millió forint.

Nem biztos, hogy sokat fogunk belőle itthon látni, de ha Te mégis, akkor ígérd meg nekünk, hogy lefotózod, és elküldöd. Sőt, ha van affinitásod hozzá, akkor írd meg a saját cikkedet róla. Köszi.

Képek forrása:
www.unsplash.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.