Skip to main content

Dubrovnik Horvátország egyik legkedveltebb gyöngyszeme. Az Adriai-tenger partján fekvő várost a nyári hónapokban ellepik a turisták, ilyenkor alig bírják ellátni az ott lévő embertömeget. 

Ezek a látogatók előszeretettel veszik igénybe a taxisok szolgáltatását. Ez azt eredményezi, hogy nehezen lehet haladni az utakon. Mato Frankovic, Dubrovnik polgármestere ezért azt a döntést hozta, hogy ősztől nem enged a városba olyan taxit, ami nem elektromos. Így a meglévő 3000-es állományt a töredékére tudja csökkenteni, ráadásul tisztít is valamennyit a levegőn. Hasonló törekvést már látthattunk más városban, de azért az nem volt ennyire határozott.

Dubrovnik vezetőségének nem ez lesz az első intézkedése a turisták miatt, korábban ugyanis létszámstopot rendeltek el az óvárosban. Ugyanis a városba érkező hatalmas óceánjáró hajók nagy problémát okoznak. Ilyenkor annyira megtelik a település, hogy ez is megnehezíti a közlekedést. 

Dubrovnik

Emellett már olyan változtatásokhoz kellett folyamodnia a vezetésnek, amik akár bevételcsökkenést is eredményezhettek volna. De már ez se izgatta a dél horvát várost, hiszen muszáj volt a belépők árán is emelni, a vendéglátó helyek székeinek számán pedig csökkenteni, hogy kevesebben látogassák a belvárost.

Kamerás ellenőrzésnek köszönhetően mindig tudják, hogy az óvárosban hány ember tartózkodik. Ha a szám eléri a 8 ezret, leállítják a taxikat, autóbuszokat és utasszállító hajókat. Érdemes a horvát taxisoknak elektromosra váltani, ugyanis ősztől kivételezésben részesülhetnek.

Képek forrása: www.pexels.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.