Skip to main content

Nemrégiben került megrendezésre a genova-i Motorshow, melyben a 2019-es európai járművek közül választották ki az Év Autóját. Az 1964 óta megrendezett eseményen a szakma kiemelkedő írói és tesztvezetői foglalják el a zsűri helyét, a szervezők között pedig a leghíresebb európai autós magazinok is feltűnnek, mint az Auto (Olaszország), Autocar (Anglia), Autopista (Spanyolország), Autovisie (Hollandia), L’Automobile Magazine (Franciaország), Stern (Németország) és a Vi Bilägare (Svédország). Az idei év rendezvénye több embert is meglepett, mivel egy olyan márka és típusú jármű nyerte az Év Autója díjat, aminek minden elektromos autó rajongó örülhet.

2019-es év autója Európában nem más, mint a Jaguar I-Pace. Ez az első alkalom a történelemben, hogy egy elektromos autó ilyen díjat nyert, illetve az első rendezvény, melyben egy Jaguar került a dobogó legfelső fokára. Az I-Pace holtversenyben végzett az Alpine A110-es rally autóval, viszont a zsűri döntése alapján végül az elektromos jármű került ki győztesen. Harmadik helyet a KIA Ceed foglalhatta el.

Jaguar I-Pace, az év autója gálán

Az európai siker mellett örömmel jelentette be a vállalat CEO-ja, hogy az I-Pace még az Év Autója globális versenyén is jelölést kapott. Reméljük, hogy többször írhatunk majd hasonló győzelmekről az elektromos autózás világában.

Képek és információk forrása:
www.motor1.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.