Skip to main content

Ahogy már korábban is megírtuk, a láthatáron van egy Tesla-Mercedes együttműködés. Ez persze nem azt jelenti, hogy megszűnne köztük az egészséges rivalizálás, mindössze lenne egy közös projektjük. Méghozzá nem is akármilyen.
Honnan a hír?

Egészen tavaly novemberig kell visszamennünk az időben, amikor is Elon Musk egy érdekes Twitter bejegyzést osztott meg. Eszerint érdekes lehet egy együttműködés a Daimler/Mercedes-szel, amelyből akár egy elektromos Sprinter kisteherautó is születhet.

Akkor mindenki felkapta a fejét, majd egy sima vállmozdulattal elintézte, hogy ez biztosan valami kacsa. Most azonban úgy tűnik, hogy nem az, sőt. Igazság szerint mindkét fél részéről megerősítették ezt a tényt.

Mercedes Sprinter

Elektromos Sprinter

Az is kiderült, hogy miért pont egy ilyen autót hoznának össze közösen. Az ok rendkívül prózai. A Tesla vezér rajongása, amely abból adódik, hogy a cég munkatársai ilyen autókat használnak, amikor egy szerviz igény felmerül. Így elsőkézből kapja az információkat, és úgy gondolja, hogyha az ő emberei ennyire dicsérik, akkor másoknak is nagy igénye lehet rá.

Milyen lehet az együttműködés?

A Daimler már jelenleg is tervezte, hogy az év második felében piacra jönnek egy elektromos Sprinterrel, így még kapóra is jöhet ez a fajta „házasság”. Ha lehet hinni a híreknek, akkor ez egy maximum 1 tonna súly elszállítására alkalmas és nagyjából 150 kilométer megtételére alkalmas jármű. Innentől fogva érdekes, hogy a Tesla milyen részt fog vállalni ebből a projektből, de mi optimistán várjuk ezt a koprodukciót.

Érdekesség, hogy a Bloomberg felhívta a figyelmet arra, hogy korábban volt már együttműködés a két vállalat között (bár nem ilyen). Egy jó 10 évvel ezelőtt ugyanis a németek részesedést szereztek a Tesla-ban, amelyet 2014-ben adtak el. Nem is akárhogy. Sajtóhírek szerint 780 millió dolláros nyereséggel. Vélhetően nem ez lesz utolsó ilyen együttműködés ebben a roppant gyorsan fejlődő iparágban, amelyet elektromos autózásnak hívunk. Te milyen párosítást képzelnél el? Írd meg nekünk!

Képek forrása:

electrek.co

www.teslarati.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.