Skip to main content

A világ második legnagyobb elektromos autógyártója a Tesla után már számos teljesen elektromos modellt értékesít Mexikóban, többek között a Tang SUV-t, a Yuan crossovert és a Seal szedánt. Most egy vadonatúj modellel bővült a cég portfóliója az országban, méghozzá a Shark plug-in hibriddel. 

A BYD nem árul személygépjárműveket az Egyesült Államokban, és a kínai gyártású elektromos járművekre vonatkozó amerikai vámtarifák miatt ideig nem is fog. Emiatt az autógyártó óriás minden erejével küzd, hogy belépjen a szomszédos mexikói piacra.

A Shark jelzi a BYD első lépését egy olyan szegmensbe, amelyet hagyományosan az amerikai és japán autógyártók uralnak. A jármű első próbálkozásra lenyűgözőnek tűnik, legalábbis papíron.

A BYD az úgynevezett DMO platformra tervezi a Shark-ot, ahol a DM a Dual Mode (hibrid), az O pedig az off-road rövidítése.

A konnektorról tölthető hibrid két villanymotorral fog érkezni a piacra, mely darabonként 430 lóerőt biztosít a Shark-nak. A BYD szerint ez elég ahhoz, hogy a teherautó 5,7 másodperc alatt 100 km/órás sebességre lendüljön.

BYD Shark (Forrás:BYD)

A jármű tisztán elektromos hatótávolsága körülbelül 100 kilométer a New European Driving Cycle (NEDC) szerint. Ezenkívül a BYD élvonalbeli Blade akkumulátorát használja, amelynek cellái a vázszerkezet részét képezik.

A BYD két változatban kínálja a “cápát” Mexikóban, mely a GL és GS verzió. A GL körülbelül 53.000 USD körül indul, míg a GS körülbelül 57.000 USD-be kerül majd. A két verzió közötti különbségeket még nem tisztázta a cég. 

Összehasonlításképpen a Ford Ranger-t 50.000 dollár körül értékesítik Mexikóban, így a Shark igen veszélyes versenytársnak ígérkezik. 

A BYD Shark első ránézésre igen ígéretesnek tűnik, főleg az ára miatt. A Ford Ranger az egyik legkeresettebb pick-up az amerikai piacon, viszont a két jármű közt alig pár ezer dolláros a különbség.

Kíváncsian várjuk, hogy mekkora is lesz a kereslet a BYD ragadozójára. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.cnevpost.com

 

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.