Skip to main content

8 év telt el azóta, hogy a japán cég piacra dobta a világ egyik leghíresebb elektromos gépjárművét, a Nissan Leaf-et. Az új év első felében viszont úgy döntöttek, hogy bejelentik az autó felturbózott változatát, mely még az idén elérhető lesz az elektromos autók piacán.

Nissan Leaf

Nissan Leaf Plus

A 2019-es Nissan Leaf Plus vagy Leaf e+ (a Nissan állítása szerint az Amerikai Egyesült Államokban S Plus, SV Plus és SL PLus néven fognak piacra dobni autókat, viszont a világ többi részén e+-nak fogja ezeket nevezni) az eddigi adatok alapján azt a három tulajdonságot erősíti majd az elektromos autóknak, melyek mindig fejtörést okoztak a e-mobilitásra áttérő vásárlók számára.

Nissan Leaf Plus

2019 Nissan Leaf

Nagyobb hatótáv, gyorsabb töltés, kényelmesebb vezetés. A tervek szerint az autó 360 kilométer megtételére lesz alkalmas egyetlen töltéssel és egy 100 kW-os gyorstöltővel lesz ellátva, mely 40 perc alatt képes 0-ról 80%-ra feltölteni a járművet. Ezen kívül a vezető felületre felkerültek az olyan innovatív újítások, mint az érintő képernyős navigációs rendszer, mely képes automatikusan online frissíteni magát akár menet közben is. További újítás az e-pedál rendszer fejlesztése, mely a cég elmondása szerint megkönnyíti az egy pedálos vezetést, ezzel kényelmesebbé és élvezhetőbbé téve, minden megtett kilométert.

Még árat nem lehet teljesen konkrétan tudni, viszont a tavaly ősszel nyilvánossá tett dokumentumok alapján nagyjából 36.000 és 42.500 dollár közé (10 millió és 11, 8 millió forint) várhatóak a vételárak. Az USA-ba idén tavasszal érkeznek az első példányok.

Képek és információ forrása:

www.greencarreports.com

www.ev-database.uk

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.