Skip to main content

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, miközben elutasította a megfizethetőbb, nem teljesen autonóm elektromos autók iránti igényt, megháromszorozta a robotaxis széles körű elterjedésének tervét. A Tesla úgy tervezi, hogy évi 2 millió darabot gyártanak majd belőlük amint Musk megkapja amit akar.

Az autonóm autók üzembe helyezését rengeteg szabályozónak kell jóváhagynia, ráadásul államonként. Ezek a szabályok minden államban változnak, ezzel megakadályozva bármilyen robotaxi szolgáltatás országos bevezetését.

Musk viszont nemzeti szintű jóváhagyást szeretne, ami felgyorsítaná a Cybercab bevezetését az USA területén. 

A Tesla ezért most Donald Trump elnököt újraválasztását várja. Annak ellenére, hogy Trump egyszer azt mondta Musk „rakétahajókat épít a semmibe” és „önvezető autókat, amelyek eltévednek”, most mégis szövetséget kötöttek. 

Musk már gyűléseket is rendez Pennsylvania államában, és szó szerint fizet az embereknek a szavazásért. 

elektromos autózás, PNGN, sales alapú webfejlesztés, elon musk,

Elon Musk

A Tesla vezérigazgatója úgy gondolja, hogy szükség van szövetségi szabályokra, amelyek egységesen szabályozzák az autonóm autókat. Viszont ezeknek konkrétan az Ő szabályainak kell lenniük. 

Elon Musk mostani célja nagyban eltér a régi „Azért vagyunk itt, hogy felszámoljuk az olajat és megmentsük a világot” küldetésével.

Az igazság kedvéért, Musknak igaza van abban, hogy az Egyesült Államoknak egységesített szabályozásokra és szabványokra van szüksége az autonóm járművekkel kapcsolatban.

Ennek a technológiának is megvannak a maga hullámvölgyei, mint a többinek, és ez nem fog egyhamar megszűnni. A jelenlegi szabályrendszer olyan márkákat is hátráltat, mint a Waymo vagy a Cruise, sőt a normál autógyártókat is befolyásolja mikor önvezető járművet alkotnak. 

El kell ismerni, hogy a technológia gyorsabban halad, mint a hatósági szabályozások frissítése, így lehet, hogy Musk elképzelése valóban fellendítené az önvezetést az autóiparban.

Nemsokára elnökválasztás, így kíváncsian várjuk ennek a történetnek mi is lesz a vége. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.