Skip to main content

A koreai autógyártó már bebizonyította, hogy tud elektromos autót csinálni. A Hyundai Kona egy jó példa arra, hogyan is párosítsuk az eleganciát a kényelemmel és a környezetkíméléssel. Nem is csodálkoztunk mikor bejelentették, hogy az Ioniq is érkezik teljesen elektromos formában, viszont arra már felkaptuk a fejünket, hogy a vállalat egy teljesen új elektromos autó szériába kezd.

A Hyundai Genesis névre hallgató projekt a tervek alapján egy teljesen új generációs elektromos autó sorozatot indít, mely eleinte SUV és sedan típusú autókat fog gyártani. A tervek alapján az első kocsi érkezését 2021-re várhatjuk.

Hyundai Genesis coupé

A projektet bár már 2018-ban leleplezték, akkor még csak egy pillangóajtós kupét mutattak meg, mint első prototípust. Rá egy évre már egy mini-t is bemutatott a vállalat a new york-i autóshow-n. Nem kizárt, hogy ezek után még sportkocsikat is láthatunk majd a Hyundai Genesis szériában.

A vállalat azt is elmondta, hogy nem biztos, hogy a széria teljesen az elektromos hajtás irányába fog nézni. Terveznek ugyanis alternatív üzemanyagokkal kísérletezni, mint például a hidrogén hajtás. Annyi biztos, hogy az új autóknak is ott lesz a szótárában az egyediség, a luxus és a környezettudatosság.

Képek és információk forrása:
www.greencarreports.com
www.pexels.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.