Skip to main content

Kína még mindig az elektromos autók fellegvára, ez tagadhatatlan. Ennek ellenére az országban tartott nagy ünnepek jelentősen lelassítják néha a piacot. Ez történt februárban is, azaz a kínai tradicionális újév első hónapjában, viszont ennek ellenére az EV-k értékesítése felülmúlta az elvárásokat az országban.

2020. februárjában a Covid mellett még a kínai Holdújévvel is számolnia kellett az elemzőknek, mikor a kínai autópiacot analizálták. Az  országban ekkor ünneplik ugyanis a hagyomány szerinti évfordulót, melyet egy igen elnyújtott ünneplés követ.

2021. februárjában már vírusmentesen tudták megünnepelni az Új évet, és ez az eladási számokban is meglátszik. Bár nem rekorddöntő az eladott autók mennyisége, mégis az előző év azonos időszakához képest szinte duplájára nőtt az eladások száma. A Geely mellett a BYD is igen jól teljesített az adatok alapján.

BYD Han

BYD HAN

A BYD egy évre visszamenőleg 270%-kal növelte meg eladásait a hónapban. Szám szerint 10.123 járművet értékesített a cég februárban, 2021-ben pedig immáron összesen 29.994-et.

A legsikeresebb jármű a BYD Han volt, mely a cég eddigi legerősebb tisztán elektromos járműve. A Moneyball elemzői szerint a plug-in autók mellett a BYD a múlt hónapban 232 haszongépjárművet is leszállított, köztük 93 buszt. A haszongépjárművek éves értékesítése 539 volt, ebből 268 busz. Ilyen tempó mellett az idei évben hatalmas növekedésre számíthatunk a kínai EV piacon.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.parade.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.