Skip to main content

Nagy örömmel vesszük észre, hogy már tényleg nincs olyan komoly autógyár, akinek ne lenne legalább hibrid, de inkább teljesen elektromos autója. Nyilván, mint mindenhol, itt is akadnak úttörők, és akadnak, akik később csatlakoznak. De az igazán lényeges, hogy mindenki ilyen autókat gyárt, tehát tényleg lassan lecseng a dízeles, majd a benzines korszak. Most épp az első villanyos Seat-ról fogunk írni.
A VW konszern

Bár a rutinos olvasóknak egyértelmű, de azért a biztonság kedvéért tisztázzuk, hogy a Seat a Volkswagen-hez tartozik. Mondhatjuk úgy is, hogy a spanyol testvér.

Az nyílt titok, hogy a Volkswagen is hamarosan megérkezik az új, teljesen elektromos modelljével, amelyet kimondottan ilyennek terveztek. Most azonban előtte a 100 százalékig elektromos Seat el-Born-é a figyelem. Amikor megérkezik a Volkswagen I.D. arról is be fogunk számolni részletesen, az I.D. Buzz-ról pedig már volt szó. 

A Seat el-Born

Legelőször (ahogy sok más autó is) ez a modell a Genfi Autószalonon lesz látható a jövő héten, így aki látni szeretné, az szervezze meg az utazást. A végleges változatot pedig 2020-ra ígéri a Seat. Jöjjenek hát a technikai adatok:

Az autó 204 lóerős lesz, és így 7,5 másodperc alatt tud felpörögni álló helyzetből 100 km/órás sebességre. 62 kilowattórás akkumulátorral látták el az autót, amely így egy felöltéssel 420 kilométeres hatótávolsággal büszkélkedhet. Az új WLTP szabvány szerint természetesen. A töltése is jónak mondható, hiszen 100 kilowattos teljesítményt tud, így 80%-os állapotot már 47 perc alatt el tudunk érni.

elektromos Seat

Seat el-Born

A mostanában mondhatni talán leggyakoribb 20 colos kerekeken tudjuk róni az utat. Különleges hőszivattyús klímarendszerrel is fel van szerelve. Emellett digitális műszeregység és 10 colos központi érintőkijelző is az autó tartozéka.

Már csak a hab a tortán a 2-es szintű önvezető képesség, és a fejlett parkolóasszisztens.

Érdekes autó lesz, és örülünk, hogy szélesedik vele az elektromos autók kínálata. Neked mi a véleményed? Ne tartsd magadban oszd meg velünk, hogy mit gondolsz!

Képek forrása: www.conceptcarz.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.