Skip to main content

Szeptember 3-án került bemutatásra a Porsche Taycan végleges verziója, ami már 2020-ban a piacra is megérkezik szerte a világon. A Tesla riválisaként emlegetett járműről már szinte mindent ízben beszámoltunk saját cikkeinkében, viszont most végre megkaptuk a talán egyik legfontosabb információt, az autó árát.

Nos, aki arra számított, hogy egy árkategóriában fog érkezni a jármű a Model 3-assal, az valószínűleg sohasem látott Porsche-t. Egyértelmű volt, hogy a luxus járműveiről híres vállalat luxus árat fog kibiggyeszteni az új modell árcédulájára, de azért lehet, hogy most túllőttek egy picit a célon.

A Porsche Taycan 3 verzióban fog érkezni, melyek közt szinte csak teljesítményben lesz különbség. Az alap modell, a sima Taycan hivatalosan 150.900 dollár értékben, azaz körülbelül 48-50 millió forintért lehet majd a miénk. Sajnos az állami támogatás erre a kocsira is jár. Ha ez a verzió sem elég gyors ahhoz, hogy eljussunk vele a sarki boltba, akkor bő 60 millióért megvehetjük a Taycan Turbo-t. Persze vannak, akik ezzel sem lesznek megelégedve, így nekik ott van a 72 millió forintos Porsche Taycan Turbo S is.

Porsche Taycan

A Turbo S verzió 754 lóerővel és 1000 Nm nyomatékkal fog rendelkezni, ami az elektromos autók világában igen szép teljesítmény. Emellett végsebessége 260 km/óra lesz és 0-100-ra alig 2,5 másodperc alatt gyorsul.

Saját videónk a Porsche-ről:

A Porsche teljesen meg van elégedve a Taycan-nal, olyan szinten, hogy az előrendelőknek kötelezővé tették, hogy azok a kocsi mellé rendeljenek 2.700 dollár fejében egy otthoni töltőállomást. A Turbo S verzió emellett alapjáraton kap egy 21 colos felnikészletet és egy új generációs fékrendszert.

Egyenlőre mindenki le van nyűgözve a Porsche Taycan-tól. Az, hogy valójában jobban fog-e teljesíteni a piacon, arra még várnunk kell egy évet, mivel a jármű csak jövőre kerül ki a forgalomba.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.