Skip to main content

Nem mindennapi hírek jutottak el hozzánk a tegnapi nap folyamán. Azt már rég óta tudjuk, hogy az elektromos autózás nem csak a jövőt jelenti, hanem már a jelent is. Ahogy egyre mélyebben ássuk bele magunkat a történésekbe, úgy válik egyre világosabbá, hogy a benzin és a dízel felett eljárt az idő. Ezt erősíti meg most a PSA konszern.

Ki az a PSA konszern?

Egy nagy autógyártó „csoportosulás” viccesen megfogalmazva. Szépen fogalmazva pedig egy francia autógyártó vállalatcsoport. A története 1974-ig nyúl vissza. Ekkora történt ugyanis, hogy a Peugeot részesedést vállalt a Citroen-ben és megállapodtak, hogy közösen fognak gépkocsikat előállítani.

A későbbiek folyamán egy rebranding keretén belül összefogtak az Opel-lel, a Fiat-tal, és a Toyota-val is. Így lettek Európa második legnagyobb autógyártói. A mostani nevét (Groupe PSA) pedig 2016-ban kapta meg. Tavaly pedig 2,5 milliárd dollárért vette meg az Opel-t, és a Vauxhall-t a General Motors-tól.

Az idei terveik között szerepel, hogy a Peugeot-t újra bevezetik az Amerikai Egyesült Államokban, Indiában pedig a Citroen-t. Oroszországban pedig az Opel márkát kívánják erősíteni. Ennél is érdekesebb hivatalos bejelentést tettek azonban most.

A nagy bejelentés

A PSA francia autókonszern bejelentette, hogy 2025-től csak és kizárólag elektromos és hibrid autókat fog gyártani. Ez azt jelenti, hogy innentől fogva nem lesz sem új Peugeot, sem új Citroen, sem új Opel, amely belsőégésű motorral működne. A tervek szerint addigra 40 különböző elektromos- és hibrid autómodellel fognak rendelkezni.

És ez még messze nem minden.

Az önvezető technológiában is magasra törnek. Elmondásuk szerint az autóik 80 százaléka valamilyen mértékben önvezető lesz. Ennek mérésére 1-5-ig számozzák az ún. SAE szintet. Ez a Society of Automotive Engineers International szabványára utal.

A legmagasabb szint értelemszerűen az 5-ös. A PSA autómodellek 4-es és 5-ös szintűek lesznek. A 4-es szint már nagy fokú automatizáltságot jelent, amikor az automata járművezető-rendszer irányítja az összes dinamikus vezetési műveletet, akkor is, ha a járművet vezető ember nem megfelelően reagál egy beavatkozási kérésre. A legmagasabb, 5-ös szint azt jelenti, hogy a jármű ember nélkül is közlekedhet.

Ez nem semmi? Te tervezed, hogy veszel egyet PSA autómárkái közül?

Képek forrása:
www.pexels.com
www.citroen.com
www.opel.com
www.peugeot.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.