Skip to main content

Rendkívül érdekes híreket olvastunk. Sokan mondják, hogy relatív keveset foglalkozunk az itthon is elérhető elektromos autókkal. Bár ezzel nem teljesen tudunk egyetérteni, de igyekszünk azok kedvében járni, akik többet szeretnének a magyar elektromos autózásról olvasni. Gyere, tarts velünk!
A BMW-nél tart a tavalyi lendület

A BMW Group lassan két éve folyamatosan rekordokat dönt eladásban. Ennek köszönhetően megtöbbszörözte a piaci szerepét. Ide értendő a BMW, a MINI, és a BMW Motor is.

Mivel folyamatosan számos újdonsággal rukkolnak elő, ezért várható volt, hogy a tavalyi jó hullám idén is megmarad. Sőt. Mint kiderült a az idei első negyedév minden várakozáson felüli volt. Majdnem 900 autót értékesítettek, amely 34 százalékos növekedést jelent a 2018 év hasonló időszakának teljesítményéhez képest. De ebben nem csak elektromos autók vannak benne.

Az elektromos BMW

Ahogy szoktak fogalmazni, egyszerűen nincs megállás. A BMW Group Magyarország tájékoztatása szerint a 2019-es év első negyedévében 59-en vettek vadonatúj i3-ast. Ezzel pedig Magyarországon továbbra is piacvezető a prémium kategóriás elektromos autók között, hiszen a 2014-es bevezetése óta több, mint 500 ilyen példányt értékesítettek.

Mini

Elektromos Mini

A MINI sem panaszkodhat az eredményeire, hiszen a tavalyi évhez képest eddig 28 százalékos növekedést produkáltak. Magyarországon tulajdonképpen monopol helyzetben van a Cooper S E Countryman ALL4.

Bizakodóak a vállalatnál

Gombos Zoltán, a BMW hazai értékesítési igazgatója az alábbit nyilatkozta: „…A BMW i töretlen népszerűségnek örvend itthon, a bevezetés óta folyamatosan növekednek az eladások, melyet hatékonyan támogat az állami támogatás és a zöld rendszám is. Tekintettel arra, hogy a BMW másik pillére, az új 3-as is most kezdte piaci pályafutását, valamint érkezik számos további újdonság, úgymint a teljesen megújult 7-es Limousine, a 8-as Cabrio, a Z4 roadster, valamint az eddigi legnagyobb BMW, az X7-es, folyamatosan tudunk újdonságot kínálni az év további részében is…”

Szerintünk ez azért elég jól hangzik. Te mit gondolsz? El tudod képzelni, hogy egy elektromos BMW-vel furikázol?

Képek forrása:
https://autoweek.com
http://speedautotech.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.