Skip to main content

Sokat gondolkoztunk azon, hogy vajon ebből az ötletünkből írjunk-e egy cikket. És mint látod, az lett a végső konklúzió, hogy igen. Szokásunkhoz híven ezúttal sem fogunk fröcsögni, vagy másokat lejáratni. Utánajártunk és tényekkel támasztjuk alá azt, hogy az emberek elfordultak a dízel autóktól. Úgyis fogalmazhatnánk, hogy szép volt, jó volt, ennyi volt.

A megkerülhetetlen botrány

Az autózás szerelmesei, illetve azok, akik jártasak az autók világában, azonnal rávágják, hogy 2015 és Volkswagen. Való igaz, hogy ez az esemény nagyban elindította a lejtőn (vagy inkább felgyorsította a zuhanást) a dízel autókat.

A történet lényege az volt, hogy 2015-ben az Amerikai Egyesült Államok Környezetvédelmi ügynöksége megvádolta a csoportot, hogy olyan szoftvert tervezett, amelyik észlelte, hogyha mérik a károsanyag kibocsátást. Ilyenkor jóval kevesebbet bocsátott ki, mint a normál használat esetén. A VW el is ismerte a csalást, amely mintegy 11 millió autót érintett, csak az EU-ban 8,5 milliót. Na ezért sem kell dízeles autó.

Miért mondunk ilyet?

Igazság szerint több oka is van. Először is, mert teljes mértékben elkötelezettek vagyunk az elektromos autózás mellett. És igen, ez valóban egy szubjektív vélemény.

Ami pedig az objektív tényeket illeti, nem csak Magyarországon, hanem egész Európában folyamatosan csökken a dízel autók iránti kereslet. Több oldalon utánajárva azt láttuk, hogy míg egy jó 6-7 évvel ezelőtt 3-ból 2 érdeklődő dízeles autót választott, addig jelenleg csak minden harmadik.

Sőt, ami egyértelműen azt mutatja, hogy elég nagy problémában vannak a dízel autók, azt az Európai Automobil Szövetség adatai támasztják alá. 2011-ben több, mint 50% (pontosan 55,7%) volt az új eladásokon belül a dízeles autók aránya. 2018-ra sikerült lecsúszni 34,7%-ra.

Miért örülünk ennek? Hát azért, mert egy amúgy növekvő piacon 20%-os zuhanást bemutatni egyértelmű jele annak, hogy lefőtt a kávé. És tényleg miért is kellene dízeles autóval járni? Ha valaki benzinmániás, azt ez úgy sem érdekli, aki meg nem, és ennél jóval környezettudatosabb, az hibrid és elektromos autót szerez be. Ilyen egyszerű..

Dízeles autók, köszönjük szépen, emlékeinkben megmaradtok.

Kép forrása: www.bbc.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.