Skip to main content

A hivatalba lépő Trump adminisztráció csapata egy átfogó politikai változtatások sorozatára készül. A Biden-kormányzattal ellentétben Trump máshogy vélekedik az elektromos autókról, és ez azt jelenti, hogy megvonhatja az inflációcsökkentési törvény által elért eredményeket.

A tervek között szerepel az elektromos járművek és a töltési infrastruktúra szövetségi támogatásának megszüntetése, a kritikus akkumulátoranyagokra vonatkozó tarifák és a károsanyag-kibocsátási szabványok visszaállítása.

Az adminisztráció első lépése a 7500 dolláros elektromos járművek adójóváírásának megszüntetése lesz a beszámolók alapján. Hónapok óta léteznek pletykák arról, hogy ez meg fog-e történni, de a jelek szerint ez szinte már biztos. Ez főként azokat az autógyártókat sújtja a leginkább, amelyek már milliárdokat fektettek be azzal, hogy amerikai gyárat építsenek, csak hogy jogosultak legyenek az adójóváírásra.

A csapat emellett azt tervei,  hogy vámokat vezet be az összes országból – nem csak Kínából – származó akkumulátor tartozékokra a hazai termelés fellendítése érdekében. 

És persze ott van a károsanyag-kibocsátási szabványok visszaállítása is. A Trump-csapat a hírek szerint a Biden-kormányzat alatt felállított üzemanyag-fogyasztási normákat szeretné visszavonni. 

Mindez rossz hírt jelent az elektromos járművek országszerte felgyorsult elfogadása szempontjából. Az autógyártók most arra készülnek, hogy hazai fókuszba kerül majd a villamosítás. A szakértők szerint viszont az ellátási lánc nem biztos, hogy készen áll még erre. 

Az európai autógyártók számára további nehézség a jövőre érvénybe lépő szabályozás.  

Az új kibocsátási követelmények konkrét, a teljes flottára kiterjedő CO2-célokat írnak elő, amelyeket az autógyártóknak a következő évre el kell érniük, hogy elkerüljék a súlyos büntetéseket.

Ez azt jelenti, hogy legalább 20%-os EV/hagyományos jármű eladási arányt kell elérni. A probléma az, hogy az autógyártók még közel sincsenek ehhez. 2024-ben eddig az európai új személygépkocsi-eladások mindössze 13%-át tették ki az elektromos járművek eladásai. 

Kíváncsian várjuk, hogyan alakul a jövő év a márkák számára, illetve valóban meglépi-e majd Donald Trump csapata ezeket a lépéseket. 

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com

Így profitálj az elektromos autók terjedéséből,
Osztrák állami garanciával!
Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.