Skip to main content

A Mercedes-Benz két villanymotor által hajtott szabadidő-autóval állt elő, méghozzá az EQC-vel.

Még annak idején 2016-ban mutatta be először e-mobility termékét, az EQ-t. A mostani változat 4,7 méter hosszú, közel 1,9 méter széles és több, mint 1,6 méter magas. Tengelytávja pedig pont ugyanakkora, mint a hagyományos hajtásláncú GLC-é. Érdekessége azon kívül, hogy akár 450 km megtételére is képes egy töltéssel, hogy optikai szálak vannak a felső részében, így nappali lámpával együtt folyamatos, vízszintes fénysávot használ a sötétben.

Mercedes EQC 400 elektromos autó

Mercedes EQC

Német precizitással alkották meg a vezető részét az autónak, ami nagyon sofőrközpontú lett, hiszen minden fontos kezelőszerv kézre esik. A lényeg a jármű esetében viszont az, hogy az első és a hátsó tengelyre is felszereltek egy-egy elektromos motort, a hátsó viszont csak akkor kapcsolódik munkába, amikor nagyobb hatékonyságra van szükség. A két motor együttes teljesítménye 408 lóerő, így mindössze 5,1 másodpercre van szükség ahhoz, hogy elérje a 100 km/órás sebességet. A végsebességet limitáltra állították a németek, szám szerint 180 km/órára.

Képek forrása:

www.greencarrepotrs.com

www.pexels.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.