Skip to main content

Azon már meg sem lepődünk, ha Kína az e-mobility kapcsán szóba kerül. Az ország királya elektromos autózásban a BYD. Mellette a Geely-ről lehet még számottevő információkat szerezni. A Daimler kapcsán viszont egy fontos harmadik szereplő is szóba került. 

A kínai BAIC (Beijing Automotive Industry Holding Co., Ltd.) autógyártó legfeljebb 5 százalékos részesedést szándékszik vásárolni a Daimler AG-ben, hogy még szorosabbra fűzze kapcsolatát a német járműgyártóval. 

Az elmúlt napokban több forrás megerősítette, hogy a BAIC még az év elején jelezte a Daimlernek, hogy 4-5 százaléknyi részesedést venne, és állítólag a kínai cég már meg is kezdte a Daimler-részvények felvásárlását a nyílt piacon. A frankfurti tőzsdén kialakult pénteki záróárfolyam alapján 5 százaléknyi Daimler-részesedés értéke 3 milliárd euró (970 milliárd forint) körül van. A Daimler 2018 eleje óta legnagyobb, 9,69 százalékos részesedéssel rendelkező tulajdonosa, a szintén kínai Geely autógyár. Vagyis a keleti ország egyre nagyobb szeletet kap az e-mobility-ben, pedig eddig sem volt kis szerepe.

A Reuters idézte az egyik forrást, miszerint „a Daimler árfolyamát jelenleg egy vásárló erősíti, aki komolyabb részesedést akar szerezni”.

A Daimler Csoport és a BAIC közös vállalata, a Beijing Benz Automotive Co., Ltd. (BBAC) már évek óta gyárt autókat Kínában, valamint jelenleg egy akkumulátor-üzemet is épít Pekingben.

Kép forrása: www.topgear.com
elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.