Skip to main content

A Tesla Model-ek kivétel nélkül rendelkeznek szenzorokkal, illetve beépített kamerákkal. Sokak szerint ez egy igen praktikus extra a járművekben, viszont sok esetben életmentőek lehetnek. Egy esetleges baleset során ugyanis tagadhatatlan a Tesla kamerák előnye. Lássunk is erre egy friss példát.

Napi szinten több tízezer baleset történik az utakon, melyből az adatok alapján 3700 halálos balesetként végződik. Sokszor az esetek kivizsgálása igen sokáig tart, mivel igen nehéz megállapítani melyik sofőr is volt a hibás. Elon Musk viszont megalkotta azt a rendszert, ami véleményünk szerint minden járműben alap funkció kellene, hogy legyen. Ez nem más, mint a beépített kamerák, melyek minden oldalról képesek rögzíteni felvételeket.

A napokban ismét kikerült egy videó a technológia hasznosságáról, mikor is egy SUV úgy döntött „csatába” keveredik egy Tesla-val, nem gondolva a következményekre.

A hivatalos videó az esetről:

Szerencsére mindkét sofőr megúszta az ütközést kisebb sérülésekkel. A rendőrség a helyszínre kiérve rögtön meg tudta tekinteni a felvételt, ezzel kézzel fogható bizonyítékot tudtak felhozni a vétkes SUV sofőrje ellen, aki mindvégig azt állította, hogy a Tesla vezetője volt a hibás.

Az ügy még a helyszínen lezárásra került, az SUV tulajdonosának pedig meg kell fizetnie a károkat, amit a Tesla-ban okozott, illetve gyorshajtásért és felelőtlen vezetésért is megbüntették a rendőrök. Reméljük, a jövőben egy esetleges baleset megítélése is ilyen gyorsan és egyszerűen fog zajlani, a további autómárkák esetében is.

Képek és információk forrása:
www.insideevs.com
www.tesla.com

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.