Skip to main content

Imádjuk az elektromos autózást. Kicsit olyan érzésünk van, mint amikor gyerekkorunkban néztük a Star Wars-t és arról álmodoztunk, hogy milyen jó lenne nekünk is egy Millenium Falcon. Vagy, hogy ne legyünk ennyire futurisztikusak (csak egy kicsit), néztük a Knight Rider-t, és mindenki akart egy autót, amelyet az óránkon szólítva hívhatunk „Pajti” néven. Úgy néz ki, nem kell erre sokat várni.

Mire készül már megint a Tesla?

Hát az idei év (bár még csak február közepén járunk) eddig igazság szerint a Tesla sikereitől, eredményeitől, terveitől hangos. Nem is tudjuk, hogy hol kezdjük a felsorolást.

A tavalyi utolsó negyedévben, sőt, az egész 2018-as évben, olyan szinten előzték meg elektromos autó eladásban a piac többi résztvevőjét, hogy arra csak nagyon kevesen számítottak. Vagy szinte senki.

Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy már letették a kínai Gigafactory gyár alapkövét, és még az idén nyáron el fog készülni. Sőt, ha minden a tervek szerint halad, akkor már a gyártása is megkezdődik 2019-ben a Model 3-asnak.

Az, amivel most készülnek, az egy teljesen más dimenzió. Még az idei évben elkészülnének a teljesen önműködő elektromos autóval. Hihetetlen.

Mutatjuk, hogy milyen az eddigi Tesla-k autopilot rendszere:

Mit lehet tudni?

Elon Musk Tesla-vezér szerint az év végére elkészülnek az önvezető Tesla-k. Pontosan így fogalmazott: „ez azt jelenti, hogy az autó képes lesz egy parkolóban megtalálni az utast, felvenni és eljuttatni egészen a célállomásig anélkül, hogy menet közben bármilyen beavatkozásra szükség lenne.”

Az igazat megvallva Musk nem nagyon szokott a levegőbe beszélni, és felelőtlen kijelentéseket tenni. Ezért megnéztük volna a többi autógyártó vezetőjének arcát, amikor ők is meghallották ezt az interjút, amelyet az ARK Investment vezetőjének (Cathue Wood) mondott a Tesla-vezér. A többiek messze nem tartanak ezen a szinten.

Tesla Model

Tesla Model X

Ennek Wood is nagyon örülhet, hiszen ő kérte, hogy a Tesla ne vonuljon ki a tőzsdéről, mert szerinte nagy jövő előtt áll, és minimum megduplázódik a részvény értéke. Éppen ezért vásároltak be 414 ezer darab részvényt.

Mind befektetési szempontból, mind élmény szempontjából nagyon várjuk az év végét, hogy írhassunk ennek a futurisztikus autónak a bemutatásáról. Ha sikerül, a részvények az egekig szöknek majd.

Képek forrása: spectrum.ieee.org

elektromos-autozas.hu

elektromos-autozas.hu

További elektromos autós hírekért, információkért kövess minket a FACEBOOK és INSTAGRAM oldalon.